A rovat kizárólagos támogatója

Az Országos Magyar Vadászkamara rendkívül fontosnak tartja, hogy a Szalkszentmárton mellett lelőtt kutya ügyének körülményei tisztázódjanak, ezért etikai eljárást indít. Az eddigi információk alapján a hivatásos vadász jogszerűen ejthette el a gazdátlanul kószáló ebet. Az etikai eljárás tisztázhatja az ezt követő eseményeket, amelyekről ellentmondásos információk láttak napvilágot a sajtóban.

A helyi vadásztársaság hivatásos vadásza szeptember 2-án reggel, a település határában a töltés mellett elejtett egy ott kóborló, elmondása szerint fácánokat kergető kutyát. A lövés után a helyszínre siettek az eb közelben tartózkodó tulajdonosai: egy francia pár, akik biciklivel érkeztek Magyarországra két kutyájukkal. A tulajdonosok a töltés túloldalán tartózkodtak, több sajtónyilatkozatban maguk is elmondták, hogy szándékosan engedték el a kutyát, és nem látták, merre kószál. (Ezzel – feltehetően tudtukon kívül – a Szabálysértési törvény értelmében szabálysértést követtek el.) Ugyanúgy a hivatásos vadász sem láthatta a kutya gazdáit, így ilyen körülmények mellett a Vadászati törvény 37/B. § (3) a) értelmében lelőtte az ebet. Mindezen információk alapján a kutya elejtése jogszerű. Az etikai vizsgálat a lövést követő események sorozatát hivatott tisztázni. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az OMVK tagja vagy tagjai vétettek az OMVK Etikai Szabályzata ellen, úgy a bizonyított cselekményekkel arányban álló etikai büntetéssel számolhatnak- írta sajtóközleményében az OMVK.

Mamadou tetemét a Dunából halászták ki

Mamadou tetemét a Dunából halászták ki

Megtalálták a francia turisták lelőtt kutyáját, egyszerűen a Dunába dobta a vadász. A vadászt azt is állította, hogy az úttól 500 méterre találkozott a kutyával, amelyik vadakat üldözött, és egyáltalán nem látta a gazdáit. Ha ez igaz lenne, nem kellett volna a folyóba rejtenie a bizonyítékot.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás