Hirdetés

A hétvégi EU csatlakozás kapcsán a TRAFFIC, a veszélyeztetett fajok kereskedelmét ellenőrző szervezet és a WWF, a nemzetközi természetvédelmi szervezet kéri a jelenlegi és az új EU tagországokat, hogy növeljék az illegális növény- és állatkereskedelem megfékezésére tett erőfeszítéseiket.

A szakemberek attól tartanak, hogy a 10 új tagország csatlakozását kihasználva a kereskedők megpróbálnak veszélyeztetett fajokat illegálisan az egységes EU piacra juttatni. A TRAFFIC Európa által készített, „Kiterjesztett határok: új kihívások a védett fajok kereskedelmének ellenőrzésében” című tanulmány szerint, a jelenlegi különbségek a most csatlakozó és a meglévő EU tagországok vonatkozó előírásaiban lehetőséget adnak a kereskedőknek, hogy akár legálisan importáljanak olyan fajokat, melyekkel egyébként már évek óta tilos kereskedni az EU-ban. Ez azt jelenti, hogy a most csatlakozó tagországokban működő kereskedők kihasználhatják a lehetőséget, hogy a határok május elsejei eltűnése után a legális árukészleteikkel együtt illegálisan forgalmazott fajok is az EU piacára kerülhetnek. Ez érinthet például szárazföldi teknősöket, melyek vadon befogott példányaival tilos kereskedni az EU-ban, ám egyes most csatlakozó országokba még bevihetők.

Évente több millió élő állatot és növényt importálnak az EU-ba, főleg különböző papagáj, hüllő és orchidea fajokat. De nagy a kereslet az ezekből a fajokból készült termékekre is: pl. kígyó vagy krokodilbőrből készült táskákra, cipőkre, tigris vagy leopárd szőrmékre, elefántcsont szobrokra vagy tengeri teknős páncéljából készült ékszerekre. A törvényes és a törvénytelen kereskedelem évente több mint 350 millió példányt érint, az illegális kereskedelemből nyerhető haszon a drogkereskedelem nyereségével vetekszik. Sok száz állat- és növényfaj került ezáltal a kipusztulás szélére: pl. tigris, gorilla, hópárduc, tengeri teknősök, kerecsensólyom, amazon- és arapapagájok, kaktuszok, orchideák. Az illegálisan forgalomba kerülő állatok és növények többségét vadon fogják vagy gyűjtik be, 70-90 %-uk még azelőtt elpusztul, hogy piacra kerülne. A rendelkezésre álló adatok szerint, 2000 és 2002 között például több mint 1000 veszélyeztetett egyiptomi teknőst csempésztek Lengyelországba és Máltára.

Amikor a határok megnyílnak, ezek az állatok már az EU piacára kerülnek. Szintén bizonyított, hogy Szent Lucia amazonpapagájokat és madagaszkári teknősöket tartanak nagy számban illegálisan Csehországban. Ezek a fajok több ezer Eurót érnek az EU feketepiacán. A tanulmány beszámol arról, hogy a kereskedők legális és illegális felhalmozott árukészletei csak a határok megnyílására várnak. A csatlakozás után az EU keleti határai egyharmaddal meghosszabbodnak, és ezentúl nem három, hanem hét országnak kell kontrollálni, milyen áruk kerülnek be az egységes piacra. Ez különösen nagy felelősséget ró a határországokra, így hazánkra is. Ha egyszer bekerült egy veszélyeztetett növény- vagy állatfaj az országba, az már szabadon mozgatható a többi EU tagország között is. ”Az egységes európai piac bővülése 10 új tagországgal az illegális kereskedelem növekedését okozhatja.” – mondta Steiner Attila, a TRAFFIC programvezetője.
” Égetően szükséges a szorosabb együttműködés a 25 tagország illetékes hatóságai között, hogy képesek legyenek visszaszorítani az illegális kereskedelmet és ne kerülhessenek az EU feketepiacára veszélyeztetett növény- és állatfajok.”
************************************************************
További információ: Steiner Attila, programvezető, TRAFFIC Közép-Kelet-Európai program, WWF Magyarország, tel: (1) 214-5554/131, 30/251-4018, e-mail: attila.steiner@wwf.hu
 A sajtóközlemény szövege megtalálható a WWF Magyarország honlapján, a www.wwf.hu  címen, a Sajtószoba/sajtóközlemények rovatban.

A Washingtoni Egyezmény vagy más néven CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora – Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről) célja, hogy az érintett növények és állatok kereskedelme ne veszélyeztesse fennmaradásukat. Az egyezmény a kereskedelem szabályozása révén biztosít különböző mértékű védelmet több tízezer veszélyeztetett növény- és állatfaj számára. A nemzetközi természetvédelmi célú egyezmények közül ez a leghatékonyabb, az egyik legnagyobb múltra visszatekintő (1973 -ban írták alá) és a legszélesebb körű (164 állam írta alá). Hazánk 1985-ben csatlakozott az egyezményhez. A védelemre szoruló fajokat veszélyeztetettségük mértéke szerint az egyezmény három függelékébe sorolják.
A szerződés I. függelékében szereplő fajok a kihalás szélén állnak, ezért kereskedelmük tilos.
A II. függelékben felsorolt fajokat közvetlenül nem fenyegeti a kihalás veszélye, de ha kereskedelmük szigorú szabályozása elmaradna, állományuk rohamosan csökkenne. Ezek kereskedelmi forgalomba csak megfelelő természetvédelmi hatósági engedélyekkel kerülhetnek.
A III. függelékben található fajok esetében csak egyes aláíró országokban szükséges engedély.

A TRAFFIC a WWF és az IUCN (World Conservation Union – Természetvédelmi Világszövetség) közös programja, amelynek célja a vadon élő növény- és állatfajok kereskedelmének ellenőrzése. Nemzetközi hálózata 22 országban működik, több mint 25 éve. Munkája során szorosan együttműködik a CITES Központjával az egyezmény elveinek gyakorlati megvalósítását segítve. A TRAFFIC Közép-Kelet-Európai Programja 2002. októberben indult Budapesten. Öt EU-tagjelölt országban (Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Szlovéniában) segíti a hatóságok munkáját a védett növény- és állatfajok kereskedelmének ellenőrzésében és szabályozásában.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás