Hirdetés

A csatlakozásból adódó infrastrukturális fejlesztések, az intenzív mezőgazdasági termelést serkentő támogatások és a hagyományos gazdálkodási módok feladása jelenthetik a legnagyobb veszélyt hazánk élővilágára – hangzott el azon a konferencián, amelyet december 5-én Budapesten rendezett a WWF Magyarország és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A konferencia az Európai Uniós csatlakozásunk egyik feltételeként kialakítandó Natura 2000 hálózat bevezetését kívánta elősegíteni, amely természeti értékeink védelmének új eszköze lehet.

Az uniós csatlakozás természetvédelmi szempontból számos veszélyt és lehetőséget rejthet magában – hívták fel a figyelmet a szakértők a WWF Magyarország és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Természetvédelem az EU-ban – A Natura 2000 hálózat bevezetése Magyarországon: potenciális veszélyeztető és egyéb tényezők című konferenciáján Budapesten. A szakmai találkozó fő célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen az érintett kormányzati intézmények, civil és tudományos szervezetek valamint a gazdálkodók közötti véleménycserére, hiszen az elkövetkezendő alig másfél éves intenzív előkészítő munkában és az azt követő megvalósításban szükség van e szereplők közötti szoros együttműködésre ahhoz, hogy a hálózat bevezetése és működése sikeresen legyen.

A Natura 2000 hálózat felállítása az uniós csatlakozáshoz kapcsolódó legfontosabb természetvédelmi feladatunk. A hálózat felállításának tudományos előkészítő fázisa 2002. végére nagyjából lezárult, így jelenleg a bevezetéshez kapcsolódó jogi feladatok kerülnek előtérbe. Mindazonáltal nem korai elkezdeni a közös gondolkodást a Natura 2000 természetvédelmi hálózat értékeire leselkedő potenciális veszélyekről és azok elhárításának lehetőségeiről. Az uniós csatlakozás által támasztott követelmények, elsősorban az infrastruktúra-fejlesztés és a mezőgazdaság terén, hazánk természeti értékeire is hatással lesznek. „Nem szabad megengednünk, hogy Magyarország egyedülálló természeti értékeit az uniós támogatások és fejlesztések veszélyeztessék. Éppen ezért a Natura 2000 hálózatot úgy kell fölállítanunk és kezelnünk, hogy az megfelelő védelmet biztosítson természeti értékeink számára”, hangsúlyozta Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója.

Magyarország természeti értékeivel jelentősen gazdagítani fogja az Európai Uniót. Hazánk különösen értékes természeti örökséggel rendelkezik, európai szinten kiemelkedő jelentőségűek ártéri és pusztai élőhelyeink, amelyek olyan fajoknak biztosítanak otthont, mint a fekete gólya vagy a túzok. „A természeti értékeinket veszélyeztető tényezők hatása megfelelő felkészüléssel, a természetvédelmi, társadalmi és gazdasági érdekek összehangolásával enyhíthető. Rajtunk múlik, hogy a jövő generációk élvezhetik-e Magyarország kivételes természeti örökségének jótéteményeit”, emelte ki a konferencián Dr. Jánossy László, az MME ügyvezető igazgatója.

A Natura 2000 európai jelentőségű védett területek hálózata, amelyet az unió két természetvédelmi irányelvét (a madarak védelméről és a természetes élőhelyek védelméről szóló direktívát) figyelembe véve állítanak föl az adott ország kormányának javaslata alapján.
A WWF Magyarország és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja a nemrégiben megalakult civil szervezeteket tömörítő Natura 2000 munkacsoportnak, amelynek keretében a természetvédő szervezetek szakmai találkozók és képzések szervezésén kívül számos más téren is szorosan együttműködnek a hálózat felállításának elősegítése érdekében.

2002. december 5.

További információ:
Bozsó Brigitta, programvezető, WWF Magyarország, tel.: (1)214-5554/104,
e-mail: brigitta.bozso@wwf.hu
Kovács András, programvezető, MME,
tel.: 30/260-5533,
e-mail: kovacs.andras@mme.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás