A rovat kizárólagos támogatója

Brüsszel ragaszkodik a dugódíjhoz. Az Európai Bizottság tagjai az elmúlt hetekben többször is jártak Budapesten, és minden alkalommal megerősítették: nem egyeznek bele a dugódíj törlésébe, de még a halasztásba sem.

A behajtási díjat legkésőbb 2015-ig – az uniós támogatás elszámolásának lezárásáig – be kell vezetni Budapesten. Ha a főváros mégsem tenné, akkor az unió kötelezettségszegési eljárást indíthat Budapest ellen, amelynek végén akár szerződést is bonthat. Ez a 4-es metrónak megítélt 181 milliárdos támogatás visszafizetését vonhatja maga után. A főváros erre természetesen képtelen lenne.

Az Országgyűlés viszont a nyár elején leszavazta az erre vonatkozó indítványt. Cserébe a jövő évi költségvetésben a dugódíj elvetése miatt keletkezett finanszírozási rést a szintén fővárosi ötletből származó, frissen kivetett közműadóból tömnék be tízmilliárd forint erejéig. (Az első csonka évben a dugódíjból se folyt volna be több.) Ettől függetlenül a Budapesti Közlekedési Központban (BKK) jelenleg is folyik a behajtási díj előkészítése. A holding még 2011 januárjában kapta feladatul a döntés-előkészítő hatástanulmány elkészítését, az erre vonatkozó határozatot pedig még nem vonták vissza.
Részletek >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás