Hirdetés

Vasárnap a harminc ország zöldpártjait tömörítő nemzetközi szervezet fórumán a résztvevők megtárgyalták a közös európai biztonságpolitika megteremtésének lehetőségeit. Az afganisztáni határozat talán legfőbb pontja arra vonatkozik, hogy a civil lakosság semmilyen körülmények között ne szenvedjen a háborútól. Vita bontakozott ki arról, hogy eljuttathatók-e légi úton az élelmiszersegélyek a célterület elaknásítás miatt, de végül a módszert szükségesnek és alkalmazhatónak ítélték. A küldöttek egy magyar vonatkozású határozatot is elfogadtak: a paksi atomerőmű működési idejének meghosszabbítása és kapacitásának bővítés ellen foglaltak állást. Droppa György, a Zöld Demokraták elnöke fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az egyik határozatuk szerint európai szinten semmilyen formában nem lehet finanszírozni az atomenergia elterjesztését. A pártelnök a továbbiakban elmondta, hogy a nemzetközi tanácskozás jóváhagyta a magyarországi Zöld Demokraták belépését az újonnan létrehozott Centrum pártkoalícióba.
Droppa György e lmondta, hogy a nemzetközi jóváhagyásra azért volt szükség, mert a zöld pártok körében a nemzetközi együttműködés sokkal szorosabb, mint más pártok esetében. Hitvallásuk szerint az országhatárok mesterséges határok, ahol a szennyeződések és a madarak nem állnak meg; a zöldek kezdettől fogva az EU-bővítést pártolták, ma azt szeretnék, ha az unió a jelenlegi tíz-tizenhárom tagjelöltnél több országgal bővülne. A Zöld Demokraták elnöke beszámolt róla, hogy az EFGP- fórumon találkozott egymással Kupa Mihály, a Centrum elnöke és Joschka Fischer német külügyminiszter. A magyar politikus arról tájékoztatta a német diplomácia vezetőjét, hogy a Centrum létrehozásában meghatározó a zöld gondolat, és hogy a jövő évi parlamenti választásokon 10-15 százalékos eredményre számítanak. Kupa Mihály ugyancsak találkozott Szerhij Kurikin ukrán környezetvédelmi miniszterrel, akivel a Tisza-szabályozás és az új Vásárhelyi árvízvédelmi terv kérdéseit vitatta meg – mondta el az MTI-nek Droppa György az EFGP budapesti tanácsülése után. A Zöld Demokraták választási programjára vonatkozó kérdésre közölte, hogy szeretnének bejutni a parlamentbe és ott meghatározóbbá tenni a zöld gondolatot; fontosnak tartják az élelmiszerbiztonság, az atomenergia, az árvízvédelem, a Duna ökológiai rehabilitációja, a kisebbségvédelem és a nőpolitika kérdését.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás