A kínai autóipar mára globálisan kiemelt jelentőségű lett, ugyanis Kína exportban 2022-ben lekörözte Németországot: utóbbi 2,61 millió autót exportált, míg Kína 3,11 milliót, így csupán Japán előzi meg.
A képet árnyalja, hogy Kína exportját a belsőégésű autók terén jelentős részben olyan külföldi – többek között német székhelyű – gyártók gyarapítják, mint például az egyaránt Kínában is gyártó Volkswagen, a BMW és a Mercedes-Benz. Ezzel együtt 2030-ra 5,5 millió autót exportálhat Kína, amivel addigra világelső lehet.
Az autóipar elektromos átállása miatt a kínai márkáknak is egyre nagyobb súlya lesz a globális autóiparban. A Build Your Dreams (BYD) kínai autógyártó 2022-ben a legtöbb elektromos autót gyártotta a világon, amivel megelőzte az eddig első helyet elfoglaló Teslát. Kína a következő évtizedek egyik húzóágazatában válhat tehát csúcsszereplővé, köszönhetően az utóbbi évtizedben felfutó akkumulátorgyártó cégeinek, melyek az autóipari értékláncok újraszervezésének aktív szereplői.
A G7 ebben a cikkében a kínai akkumulátor- és ehhez kapcsolódó autógyártás felemelkedését járjuk körbe, kitérve arra is, hogy a globális autóipar erőviszonyai hogyan alakulhatnak át.
Nyitóképen a BYD Seal premiere a párizsi autókiállításon 2022 ősz kép: AFP
hirdetés
hirdetés
Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Feltétlenül szükséges sütik
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
A honlap által használt sütik részletezése
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.