Hirdetés

Magyarországon elsõként került kihelyezésre “hivatalos” EuroVelo® jelzés a
kerékpáros túrázók részére, a Tisza mentén.

Július 18-án, Tiszadob és Tiszaújváros között, egy 15 km hosszú, szép természeti környezetben
kanyargó, jó burkolatú mintaszakaszt jelöltek meg emléktáblával a tiszadobi nemzetközi túrakerékpáros találkozó részvevõi.
Ezzel egy idõben, Tiszaújvárosban, egy minikonferencián vettek részt a Bodrog és a Tisza mentén fekvõ települések polgármesterei. Õket
minisztériumi és turisztikai szakemberek tájékoztatták arról, hogy milyen támogatást kaphat az EuroVelo® program hazai szakaszainak kiépítése a kormányzat részérõl, a különbözõ pályázati rendszereken át.
A kerékpáros társadalmi szervezetek (KEROSZ, MKTSZ, TUTI Egyesület) és a közép-tiszai térség önkormányzatainak közös kezdeményezése egybeesik a
kormányzat már évekkel ezelõtt elhatározott szándékával, amely a nemzeti környezetvédelmi, közlekedés- ill. terület-fejlesztési programok részévé tette a legfontosabb kerékpáros útvonalak kiépitését, kijelölését, továbbá a nagyobb folyók gátjainak felhasználását a kerékpáros túraútvonalak számára.
A Tisza-menti mintaszakasz része az európai országokat összekötõ kerékpáros vándorút-hálózatnak, azon belül is a 11-es számmal jelölt, 6000 km-es útvonalnak. Ez Európa legészakibb pontjától (Nord-Cap, Norvégia) a görögországi Athénig vezet, és felfûzi Kelet-Európa legérdekesebb régiót: áthalad Finnországon (Kemijarvi, Kajaani, Helsinki), a balti államokon
(Tallinn, Daugavpils, Vilnius), Lengyelországon (Varsó, Krakkó), Szlovákián (Kassa), Magyarországon (Sárospatak, Tokaj, Szolnok, Szeged), Jugoszlávián (Belgrád), Macedónián (Szkopje) és Görögországon (Thesszaloniki, Athén).
A Magyarországon átvezetõ közel 400 km hosszú szakasz lényegében rendelkezésre áll: a Bodrog- és a Tisza- folyók mentén vezetõ kis forgalmú
utakon és jó burkolatú gátakon biztonságosan lehet kerékpározni. Szükséges azonban még megépíteni a nagyobb városokon átvezetõ EuroVelo® útszakaszokat (pl. Sárospatak, Szolnok, Szeged)

Az European Cyclists’ Federation (ECF, az Európai Kerékpárosok Szövetsége) által 1996-ban Budapesten elõterjesztett és az EU által 1997-be támogatásra javasolt 12 EuroVelo® útvonal (fejlesztési “folyosók”) közül kettõ vezet át
Magyarországon. A fent említett 11-es jelû mellett a 6-os számú is, amely a franciaországi Loire-régiótól vezet Kelet-Európa felé, és Németországtól a Duna mentén halad egészen a Duna Fekete-tengeri torkolatáig. Magyarországon, a 450-km-es átvezetésbõl már több, hosszabb szakasz is
megépült: pl. a Szigetközben, Mosonmagyaróvár és Gyõr között (kb. 40 km), Esztergomnál (6 km), Leányfalu és a Csepel-sziget között (Budapesten át, kb. 40 km), ill. a Duna bal partján is: Zebegény és Dunakeszi között (kb.35 km) továbbá Ósükösd és Baja között (kb. 15 km). Ezeken már megjelentek a hazai szabványú útbaigazító táblák is. (EuroVelo® jelzés még nem!)
Az EuroVelo® útvonalak szerepe kettõs:
– elõsegíteni az érintett városokban és környezetükben a kerékpáros (aktív) turizmushoz szükséges infrastruktúra fejlesztéseket, – másrészt erõsíteni és bõvíteni a határon
túlnyúló (kerékpár-)turisztikai kapcsolatokat.
A kerékpáros turizmus fejlesztésében leginkább érdekeltek kezdeményezése bizonyára elõsegíti majd, hogy az EuroVelo® hazai szakaszai, 2002-tõl
kiemelt fejlesztési támogatásban részesüljenek a kormányzat részérõl, a most prioritást élvezõ Balaton körüli kerékpárút építéshez hasonlóan.

Balogh Gábor elnök Kerékpárral Közlekedõk Országos Szövetsége (KEROSZ);

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás