A rovat kizárólagos támogatója

Az MME elkészítette az 1941-ben indult és ötévenként, legutóbb 2019-ben megismételt országos fészkelő fehér gólya felmérés adatainak összesítését. Eszerint idén tavasszal már csak 4000 párt várhattunk haza, ami 22%-os csökkenés az elmúlt évtizedekben 4800-5500 pár körül stabilizálódott állományhoz képest.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Monitoring Központ koordinálásával az egyesület munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok őrszolgálatával együttműködve 7376 fészkelőhelyet ellenőriztek, melynek során 2952 fiókát nevelő és 588 valamilyen ok miatt sikertelen költésű gólyapár került elő Magyarországon 2019 nyarán. A 82 pár nélküli madár és az 1396 lakatlan fészek mellett 2358 olyan fészektartót is számba vettek a szakemberek, amit valamikor a fehér gólyák számára helyeztek ki a villanyoszlopokra, de már nincs rajtuk fészekanyag.

Az 1940-es években a mai Magyarország területén 15-16 ezer pár fehér gólya költött. A második világháború utánra ez felére csökkent, majd az 1960-as évek végéig folytatódó visszaesés után több évtizedre 5 ezer pár körül stabilizálódott a párok száma. Az időjárás évenkénti hatásai miatt 4800-5500 pár között ingadozó létszám 4 ezer párra csökkent 2019-re, ami főként a Dunántúlon jellemző, ahol az elmúlt húsz évben sokfelé megfeleződött a párok száma. Az állománycsökkenés általánosnak tekinthető az alapvetően Európában fészkelő fehér gólya teljes elterjedési területén. Ennek okai között egyaránt szerepel a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely átalakítása és a kemizálás, az elektromos áramütés okozta jelentős mértékű elhullás, a Mediterráneumban zajló tömeges lelövés, továbbá a klímaváltozás okozta szárazodás, a táplálkozóhelyek méretének és minőségének csökkenése.

Az emberkövető, alkalmazkodóképes fehér gólyák állománycsökkenését az üde, nedves gyepek megőrzésével és természetbarát kezelésével, legeltetésével, továbbá az áramütés okozta elhullás és a Mediterráneumban napjainkban is folytatott madárpusztítás további mérséklésével lehet megállítani.

Nemzetközi összehasonlításban hogy áll Magyarország?

A fehér gólya főként Európában költ, és a trendeket tekintve többé-kevésbé hasonló a helyzet, a XX. században jelentős állománycsökkenés volt mindenhol, amit az 1980-as, 1990-es években növekedés váltott fel. A párok száma sehol nem érte el a korábbi mennyiséget és sajnos a jelek szerint az utóbbi évtizedben megint romlik a helyzet. A legtöbb pár Lengyelországban él, ahol a 2004/2005-ben felmért 50 ezer párból 10 ezer pár eltűnt 2014/2015-re. Spanyolországban 33 ezer pár ismert, 10 ezer pár feletti az állomány még Ukrajnában, Fehéroroszországban,  Lettországban és Litvániában.

Mennyire pontos a végeredmény?

A felmérés úgy is hatalmas munka, hogy ha nem érinti az ország összes megyéjének összes települését és az sem biztos, hogy ha egy településen járnak a madarászok, minden egyes fészket megtalálnak. A felmérésből kimaradt települések populációját a korábbi évek adatai és a változás trendje alapján ki lehet számolni. Ez a matematikai becslés természetesen nem hajszálpontos, de a változások nyomon követésére tökéletesen elegendő.

További érdekességek az MME oldalán >>>

Nyitókép: fehér gólyák Morvai Szilárd

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek