A rovat kizárólagos támogatója

118 év után ismét Erdélyben szervezi vándorgyűlését a 150 éve alakult magyarországi Országos Erdészeti Egyesület. A június 22. és 25. között sorra kerülő rendezvény központi helyszíne a háromszéki Sepsikőröspatak, ahol ezer Kárpát-medencei erdész emlékezik a falu szülöttére, Bedő Albert főerdőmesterre, földművelésügyi államtitkárra.

Bedő Albert (Sepsikőröspatak 1839. – Budapest 1918.) nevéhez fűződik a Magyar Királyság erdős területeinek feltérképezése, főerdőtanácsosként részt vett az 1879-ben megjelent erdőtörvény előkészítésében. A többek között általa alapított, jelenleg 3500 fős tagságot számláló egyesület erdélyi és felvidéki magyar szakemberek bevonásával a Kárpát-medence erdészeti értékeinek megőrzésére és hagyományainak ápolására törekszik.

Kádár Tibor Sándor erdőmérnök, a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének tagja, a rendezvény sajtóreferense arról tájékoztatott, hogy a vándorgyűlés előzményeként a Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke által vezetett küldöttség tavaly Kaposváron átvette a hagyományos vándorzászlót, illetve idén március 21-én Budapesten felavatták Bedő Albert mellszobrát a földművelésügyi minisztérium épületének árkádjai alatt.

A székelyföldi rendezvényen szakmai és kulturális terepprogramokat szerveznek, Háromszék, Erdővidék, Brassó és Csíkszék környékének erdészeti és kulturális látnivalóit mutatják be. Az ünnepi közgyűlésen az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt tisztelegnek, a tervek szerint Áder János, Magyarország köztársasági elnöke mond ünnepi beszédet. A rendezvényre várják továbba Semjén Zsoltot, a magyar kormány miniszterelnök-helyettesét, valamint Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert is.

Az Országos Erdészeti Egyesület Európa és Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő egyesülete, kiadványa, az Erdészeti Lapok minden hónapban rendszeresen megjelenik. Tagjai állami és magánerdészeteknél, az erdészeti és természetvédelmi hatóságoknál, a kutatási, a képzési vagy éppen az erdőpedagógiai területen dolgozó szakemberek. Az egyesület 2010-ben alakította meg Erdélyi Helyi Csoportját, melynek 175 tagja van. Az idei a 147. vándorgyűlésük, Erdélyben pedig ez a második, az elsőt 1898-ban szintén Háromszéken tartották az akkori főispán Pótsa József meghívására.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás