A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Megdöntötte minden madárfaj nonstop repülési világrekordját a sarlósfecske: egy új tanulmány szerint tíz hónapig képes a levegőben maradni leszállás nélkül, bár azt még nem tudni, mikor és hogyan alszik.

Tíz hónapos repülés az eddigi leghosszabb időtartam, amelyet madaraknál valaha mértek, új világrekord – mondta Anders Hedenström, a svéd Lundi Egyetem biológusa, a Current Biology tudományos lap legújabb számában megjelent tanulmány vezető szerzője.

Tizenkilenc sarlósfecskére erősített apró adatrögzítők révén a kutatók megállapították, hogy ezek a madarak az évnek csak két hónapjában képesek szaporodásra, a fennmaradó tíz hónapot repüléssel töltik, röptükben kapják el a táplálékot, a magasban telelnek.

“Amikor augusztusban a fecskék elindulnak fészekrakó helyükről, hogy Nyugat-Afrikán átrepülve Közép-Afrika esőerdőibe vándoroljanak, vannak köztük olyanok, amelyek egyszer sem szállnak le a földre, míg vissza nem érkeznek a következő fészekrakásra, tíz hónap múlva. Egyes megfigyelt példányokkal előfordult, hogy rövid időre, akár egy-egy téli éjszakára megpihentek valahol, de mások egy pillanatra sem értek földet” – magyarázta a biológus.

Hedenström szerint a fecskék nap közben valószínűleg úgy takarékoskodnak az energiával, hogy kihasználják a meleg levegő felszálló áramlatait.  A tudósok hosszú ideje sejtik, hogy a fecskék életük legnagyobb részét a levegőben töltök. A bizonyításhoz Hedenström és kutatótársai kifejlesztettek egy új típusú, apró adatrögzítőt, amely a madarak repülését, sebességét, gyorsulását és a földrajzi elhelyezkedését kíséri figyelemmel. A műszereket felerősítették 19 felnőtt fecske testére Svédország déli részén, majd amikor visszatértek, levették róluk és kielemezték az adatokat. Kiderítették, hogy a fecskék a nem költési időszak tíz hónapjának több mint 99 százalékát repüléssel töltik, bár azt még nem tudják, hogyan alszanak.

“Az a tény, hogy egyes példányok sosem szálltak le a tíz hónap alatt, arra utal, hogy szárnyalás közben alhatnak, talán a hajnali és alkonyati lassú ereszkedés közben” – vélte Hedenström.

Hatalmas energiát felemésztő repülési idejük ellenére a sarlósfecskék meglepően sokáig élnek, dokumentumok támasztják alá, hogy egyes esetekben akár húsz évig is. “Ilyen hosszú élet alatt az összes átrepült távolság hét út a Holdra és vissza” – fogalmazott a kutató.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek