A rovat kizárólagos támogatója

Idei évben augusztus 8-ra az emberiség felhasználta a Föld éves erőforrásait. Innentől már a bolygó tartalékait és gyermekeink jövőjét éljük fel. A magyar kormány ezzel szemben továbbra sem reagál a XXI. század környezeti kihívásaira. Rövid távú, saját érdekei szerint használja fel természeti erőforrásainkat: keveseknek kisajátítja földjeinket, lerabolja erdeinket, veszni hagyja vizeinket, kizsákmányolja nemzeti parkjainkat, miközben „leírja” a közérdeket.

Az LMP ismételten követeli a kormánytól a nemzeti természeti erőforrásokkal való felelős bánásmódot, a méltányos elosztást, a közügyekbe és közcélok megvalósításába való érdemi, demokratikus beleszólást, és az ennek megfelelő európai és globális kiállást. Az 1970-es évek óta globálisan több természeti erőforrást használunk el évente, mint amennyi képződhet, nem beszélve arról, hogy környezetszennyezésünkkel és pusztításunkkal folyamatosan egyre nagyobb mértékben csökkentjük annak lehetőségét, hogy azok belátható időn belül megújuljanak. Az erre az évre rendelkezésre álló erőforrásainkat tegnapi napon feléltük globális szinten, és a megtermelt javakon nagyon kevesen, a károkon viszont a legtöbben osztozunk.  Természeti környezetünk, a természeti erőforrások jelentik életünk alapjait: a víz, a levegő, az erdők, a termőföldek, mind közös értékeink. A természeti erőforrásokat felelőtlenül és pazarlóan használjuk fel, és a jelenlegi politikai vezetés nem  tesz hatékony lépéseket a felelős forrásfelhasználás ügyében. A tudományos előrejelzések szerint, ha továbbra is ilyen meggondolatlanul gazdálkodunk bolygónk erőforrásaival, az évszázad végére felélhetjük azokat.

Mára már a legtöbb megoldást ismerjük, hogy kézbe vehessük sorsunkat: hatékonyabb, megújuló forrásokra épülő energiagazdálkodással, fenntartható termőföld- és vízgazdálkodással, a fennmaradásunkat biztosító természeti sokféleség megőrzésével, az elosztási és fogyasztási szokások megváltoztatásával kevesebb erőforrásból is jól élhetnénk.

A magyar családok pontosan tudják, mit jelent a hó vége: kisnyugdíjasok, nagycsaládosok, hitelesek és segélyen élők ezrei már a hónap közepén vagy akár a nyugdíj, a fizetés utáni néhány napon belül szembesülnek ezzel az érzéssel, hogy elfogytak a tartalékok. A világ számos más részén még rosszabb a helyzet. Most a bolygónk éhezik, várja a „hónap” végét, és közben gyermekeink jövőjét és a tartalékainkat éljük fel. Az igények e közben növekednek, a lehetőségeink, erőforrásaink pedig szűkülnek, és ezzel az életünk alapjait biztosító természeti környezetünket elpusztítjuk. A figyelmeztető jelek itt vannak, elérték Európát is: kiszámíthatatlan időjárás szárazságokkal és árvizekkel, vagy az élhetetlenné váló, terméketlen, polgárháborúkkal, éhínséggel sújtott országokból menekülő embertársaink milliói. A magyar kormány még sem  hajlandó átlépni a XXI. századba és hatékony válaszokat adni a kor globális kihívásaira, intézkedéseivel a környezeti szempontból fenntartható fejlődést segíteni. Továbbra is rövid távú, saját érdekei szerint használja fel természeti erőforrásainkat és ezzel hozzájárul az országunk és bolygónk további tönkretételéhez: keveseknek kisajátítja földjeinket, lerabolja erdeinket, veszni hagyja vizeinket, kizsákmányolja nemzeti parkjainkat, miközben „leírja” a közérdeket.  

Az LMP követeli a nemzeti természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást, a javakból való méltányos elosztást, a közügyekbe és közcélok megvalósításába való érdemi, demokratikus beleszólást, és az ennek megfelelő európai és globális kiállást.

 Budapest, 2016. augusztus 9.

 Sallai R. Benedek,
a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke

Kapcsolódó anyagok:

Ökológiai Túllövés Napja

Ismét hamarabb jött el a túlfogyasztás napja

Holnaptól indul bolygónk idei globális kizsákmányolása – tegyünk ellene!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek