A rovat kizárólagos támogatója

Becslések szerint 23 millió köbkilométernyi talajvizet rejt a Föld, és ennek a mennyiségnek kevesebb, mint hat, de az is lehet, hogy csupán egyetlen százaléka – emberi mércével mérve – megújuló energiaforrás.

A Nature Geoscience folyóiratban közölt eredmények szerint a 23 millió köbkilométerből 0,35 millió köbkilométert tesz ki az ötven évnél fiatalabb talajvíz. A földfelszín felső két kilométerében lévő talajvízmennyiség számszerűsítéséhez a kutatók hatalmas mennyiségű adatot és számítógépes modellt használtak fel.  A nemzetközi kutatócsoport eredményei szerint a megállapított vízmennyiségnek kevesebb, mint hat, de az is lehet, hogy csupán egyetlen százaléka képes megújulni egy emberöltőnyi idő alatt. "Ezt eddig nem tudtuk" – emelte ki közleményében a tanulmányt vezető Tom Gleeson, a kanadai Victoria Egyetem munkatársa, hangsúlyozva, hogy az emberiség túlságosan gyorsan éli fel a talajvízkészletét, gyorsabban, mint ahogy az megújulhat.

"Most, hogy tudjuk, mennyi van és mennyit használunk el, képesek leszünk megbecsülni, hogy mikor fogyunk ki belőle" – jegyezte meg Gleeson. Talajvíz akkor keletkezik, amikor a csapadék, a hó vagy egyéb felszíni víz beszivárog a talajba. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a talajvíz kora néhány hónaptól évmilliókig terjedhet, és akár kilenc kilométeres mélységben is előfordulhat.

A szakember szerint a felszínhez közeli talajvíz gyorsabban megújul, de sokkal érzékenyebb a szennyezésre és a klímaváltozásra, miközben képes mérsékelni az éghajlati szélsőségeket. A mélyebben található talajvizet, amely tartalmazhat arzént, uránt, és olykor sósabb, mint a tengervíz, gyakran használják fel a mezőgazdasági és ipari termelésben.

"Amennyiben megfelelően kezelik, a talajvíz a folyókhoz irányul aszály idején, vagyis értékes erőforrás az éghajlati szélsőségek vízkészletekre gyakorolt hatásai enyhítésében" – fogalmazta meg Gleeson.  A tanulmány szerint a bolygó talajvízkészleteinek döntő része a trópusi és hegyi régiókban található, és – nem meglepő módon – a legkevesebb talajvíz a Szaharához hasonló régiókban van.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás