Hirdetés
Forrás: hvg.hu

Az Európai Unió által finanszírozott EcoSwing nevű projektnek köszönhetően közel 60 százalékkal lehet olcsóbb a szélturbinák előállítása, ez pedig a szélenergia árára is komoly hatást gyakorol majd. Még inkább vesztes(éges) lesz az atomenergia.

Igazi bombahírt jelentett be a nyár közepén a Lazard befektetési tanácsadó cég, amikor közzétette legújabb felmérését. Kiderült, az egyik legolcsóbb energia lett a napenergia, és csak egy olyan energiaforrás van, amely esetében nála is kevesebbe kerül 1 MWh előállítása: ez a szélenergia. A turbinák dolgoznak is rendesen, van azonban velük egy apró probléma. A megépítésük költségét egy ponton túl nem lehet leszorítani, mert nagyjából 1 tonnányi ritkaföldfémre van szükség az elkészítésükhöz turbinánként. A jelek szerint viszont ezen a téren is áttörés jöhet.

A Chemistry World beszámolója szerint az Európai Unió által finanszírozott EcoSwing nevű projektben egy olyan szupravezető szalagot fejlesztettek ki, ami radikálisan csökkentheti a szélerőművek gyártási költségeit is. A projekt keretében Dániában alakítottak át egy szélturbinát, és kiderült, hogy a szalagnak köszönhetően elég csupán 1 kg a ritkaföldfémből. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 45,5 dollár/kg (kb. 12 800 forint/kg) helyett csupán 18,5 dollár/kg (kb. 5200 forint/kg) az előállítási költség.

További jó hír, hogy ezzel a méret és a súly is csökkenhet. A Twentei Egyetem szakembere, Marc Dhalle szerint ugyanannyi energia fele olyan nehéz erőműből is kihozható, mint amit eddig építettek. A szalag egy kerámia szupravezető rétegből, valamint gadolínium-bárium-réz-oxidból áll. A hátuljára acél, valamint magnézium-oxid és ezüstréteg került.

Az anyaggal jelenleg csak kísérleteznek, a terv, hogy egy agresszívebb kialakítású turbinával még jobban ki tudják használni a kisebb és könnyebb technológia előnyeit. Ha beválik a technológia, összességében még a mostaninál is olcsóbbá válhat 1 MWh szélenergia előállítása- írta a HVG.

Merről fúj a szél?

Merről fúj a szél?

A nyugati sajtóban egyre többször és egyre erőteljesebben zajlik a vita a szélerőművek hasznosságáról. Mind az ellenzőknek, mind a szélerőműpártiaknak is – vannak megfontolandó érveik. A baj akkor van, amikor a „megújulók” kizárólagosan magukra értik a korszerű és modern jelzőket, míg az ellenzők szerintük csak maradiak, ósdiak, hátrahúzók lehetnek.
Az amerikai Harvard Egyetem kutatói szerint a szélből az emberiség energiaszükségletének többszörösét is meg lehetne termelni. Dánia az energiafogyasztásának már 40 %-át szélturbinákból nyeri, csupán a 110 szélerőműből álló Anholt szélfarm 400 ezer háztartást, az ország szükségletének 4 %-át tudja elektromos árammal ellátni.

Gigantikus tervek hevernek a tárgyalóasztalokon: Németország, Hollandia, Dánia hétezer darab kétszáz méter fölé nyúló tengeri szélerőmű telepítésével oldaná meg lakossága egy részének, mintegy 80 millió embernek az áramellátását

Kapcsolódó anyagok:

A gyíkok kihasználják a szélerőműveket

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás