A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hirkep.com

Lassan két éve már annak, hogy a TerepSzemle Stúdió debreceni környezetvédelmi szervezet bejelentést tett az akkor még létező Zöldhatóságnak a Balmazújvárostól északra, Lászlóházán található méregtelepen tapasztalt tarthatatlan állapotról.

 A hatóságok több mint egy évig próbálták bagatelizálni a több ezer tonna méregnek a veszélyességét, de a Greenpeace és a Terepszemle Stúdió mérései is bebizonyították, hogy a mérgek már évek óta kikerülnek a közelben található csatornába illetve a telepen kívüli földekre. Úgy tűnik, a civilek kitartó nyomásgyakorlásának lesz némi hatása a hatóságokra, mert holnap sikertörténetként hurrásajtótájékoztatót tartanak a hatóságok és politikusok, mely szerint ezt a problémát is megoldották.

A két évvel ezelőtti bejelentés óta a telepen semmi nem változott azon kívül, hogy fóliával és krumpliszsák anyaggal körbekerítették, mondván ne kerüljön ki mérgezőanyag a telepről. A körbekerítés valójában csak azt a célt szolgálta, hogy eltakarja a sajtó elől a szétporladt konténereket, hordókat, a kiömlött mérgeket. Ezek az anyagok ugyanis nem akadályozták meg, hogy az illékony anyagok továbbra is bűzzel árasszák el a környéket illetve, hogy a kifolyt mérgeket ne mossa be a talajba az eső. Az idő egy év alatt az optikai tuningnak is gyenge fóliát is megette, így újra látható vált, hogy semmit nem tettek a méregtelep felszámolására. Valószínű, hogy a hatóságok is érzik, hogy minden határidőből kifutottak már és a katasztrófahelyzet sem oldódott meg magától, így holnap megtörténik a nagy bejelentés, el kezdik a méregtelep felszámolását.

_KON1051

Így néz ki a méregtelep két évvel a bejelentés után

 Erről persze nem a bejelentő Terepszemle Stúdiót vagy a tények feltárásába bekapcsolódó Greenpeacet tájékoztatják, hanem a sajtót. 

De nagyon nem is várhatunk mást, hiszen a helyi zöldhatóság folyamatosan megsértette a bejelentők ügyféli jogállását, eltitkolt adatokat, tényeket, egyeztetések során részadatokkal akarta félrevezetni a bejelentőket. Semmilyen tájékoztatást nem nyújtott a folyamatban lévő ügyről, még akkor, sem amikor történt valami mérés, ellenőrzés. A mai napig nem tisztázott, miért nem tűnt fel a hatóságoknak közel húsz év alatt a méregtelepen uralkodó állapot annak ellenére, hogy minimum évente felülvizsgálatot kellett volna tartaniuk.

Nagy csodára azért nem lehet számítani a holnapi bejelentésen sem, hiszen annak idején az Illatos úti méregtelepen is meg volt a nagy látványkármentesítést beindítása hurráoptimista nyilatkozatokkal, ehhez képest a szivárgó mérgek továbbra is szennyezik a talajt, vizet egyaránt. No, meg kell valami pozitív hír is most, hogy kiderült az öt évvel ezelőtti kolontári vörösiszap-katasztrófa óta sem tett semmit a kormány a hasonló esteket megakadályozására.

A cikk megírásakor úgy volt, hogy ma tart sajtótájékoztatót a kormányhivatal, ez azonban holnapra tevődött át. Itt található a sajtómeghívó >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás