A rovat kizárólagos támogatója

Minden harmadik eladott új autó elektromos lesz 2030-ra az Egyesült Államokban. Ezzel párhuzamosan az olaj iránti kereslet mintegy 5 %-kal csökken 2030-ra.

Bár az Egyesült Államokban mindössze 7,2 százalék volt az e-autók részesedése az idei első negyedévben, az évtized végére már minden harmadik eladott új jármű elektromos lesz – írja a Carbonbrief a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) friss jelentése alapján.

A párizsi székhelyű szervezet arra számít, hogy az elektromos autók eladása robbanásszerűen nő majd: már 2023 végére az újonnan eladott autók 18 százaléka lesz elektromos. Ezt segíteni fogják az Egyesült Államok és az EU ösztönző politikái, amelyek segítségével az elektromos modellek aránya a két évvel ezelőtt várt duplájára nő.

Exponenciális növekedés

Az IEA szerint 2022-ben több mint 10 millió elektromos autót adtak el, ezzel 80 millió tonna CO2-egyenértékkel (MtCO2e) csökkentve a globális kibocsátást.

Az ügynökség hozzáteszi, hogy az eladások várhatóan ez év végére elérik a 14 milliót. Ez 2023-ban a globális autóeladások 18%-át tenné ki, szemben az egy évvel korábbi 14%-kal, 2017-ben pedig mindössze 1%-kal. Ezen a piacon ezek a járművek csaknem megnégyszerezték részesedésüket 2020 óta, amikor az eladások kevesebb mint 5%-át adták.

Az elektromos autó eladások „exponenciális” növekedése az alábbi ábrán látható. Kína (piros) folyamatosan uralja a piacot, és 2022-ben a globális eladások nagyjából 60%-át adja.

Elektromos autó eladások 2010 és 2023 között millió autó. A 2023-as adatok az IEA becslései. Forrás: IEA.

 

Az ügynökség azonban megjegyzi, hogy a sporthaszonjárművek (SUV) növekvő népszerűsége „fő aggodalomra ad okot”. Tavaly ezeknek a nagy, energiaigényes modelleknek az eladásainak növekedése szinte semmissé tette az elektromos járművek rekordértékesítéséből származó károsanyag-kibocsátás-csökkentést-írta a HVG.

Csak néhány gyártó éli túl az e-autó-csatát.

A világ autóipara 5-10 éven belül koncentráltabb lesz, és kevesebb mint 10 vállalatból áll majd – jelentette ki Brian Gu, az elektromos autókat gyártó kínai vállalat, az Xpeng alelnöke a Financial Timesnek adott interjújában. A kantoni székhelyi cég alelnöke szerint a kínai gyártóknak évente legalább 3 millió járművet kell értékesíteniük, hogy a túlélők között legyenek, ehhez pedig külföldön is terjeszkedniük kell, nem támaszkodhatnak kizárólag a hazai piacra. Összehasonlításképpen: a világ legnagyobb autógyártója, a Toyota 2022-ben 10,5 millió autót adott el, míg a Tesla 1,3 milliót. Részletek >>>

A bővüléssel párhuzamosan a benzin és a dízel iránti kereslet már két éven belül csökkenni kezd, a szervezet arra számít, hogy a jelenlegi olajkereslet mintegy 5 százalékkal mérséklődik 2030-ra.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás