A rovat kizárólagos támogatója

Vida Gábor akadémikus előadása a Nádasdy Alapítvány szemináriumán

A fenntartható környezet igénye egyet jelent az emberiség fennmaradásának igényével. A jövő megítélése e tekintetben jelenleg igen különböző. Clinton, az Egyesült Államok elnökeként nemrég az új évezredre legmerészebb álmainkat is felülmúló, tudományra és technológiára alapozott jóléti társadalmat ígért, egy amerikai tudományos gyülekezet előtt, míg csaknem ugyanebben az időben egy kiváló természettudós, W.S. Broecker felelősségünk nehéz terhéről beszélt. Broecker a Kék Bolygó díj (Blue Planet Prize) átvétele alkalmából így nyilatkozott:
“A mi Kék Bolygónk feltehetően a legkritikusabb évszázadába lép. Eddig bolygónkat a természeti erők kormányozták 4,5 milliárd éven át. Ha tetszik, ha nem, mostantól bolygónk sorsa a kezünkbe hullott, de sajnos mi sokkal inkább annak kizsákmányolására, mint fenntartására vagyunk hajlamosak.”
Václav Havel cseh elnök még sötétebb képet festett a világról 2000. január 1-jei ünnepi köszöntőjében. A környezeti gondok társadalmi problémákkal átszőve “komoly figyelmeztetés”-ként állnak előttünk. Az ózonpajzs sérülése, az AIDS terjedése, a globális klímaváltozás, fajok tömegeinek kipusztítása, terrorizmus és kábítószerek terjedése, elviselhetetlen nyomorban élő százmilliók s ugyanennyi túltápláltságban szenvedő ember! Ez volna a “bölcs ember” (Homo sapiens) világa?
Az ember előtti világban az élővilág a légkör, a vizek és a szárazföld rendszereinek együttesében, a bioszférában valósította meg legutóbbi éveink vágyálmát, a fenntartható fejlődést. Évmilliárdokon keresztül fenntartotta az élet változatos feltételeit a legkomolyabb kihívások ellenére. Földünknek megváltozott a légköre, ma 30 százalékkal erősebben sugárzó napunk van, mint a Föld keletkezésekor, meteorok, sőt kisbolygók csapódtak bolygónkba, s a bioszféra mégis működőképes és fejlődőképes maradt.
Mi volt a titka e csodálatos, hosszú, sikeres történetnek? Bizonyára sok minden, s még nem is ismerjük egészen. Néhány alapvető sajátsága azonban egyértelműen közrejátszott ebben. Ennek nyomai még ma is tanulmányozhatók a természetközeli öko-rendszerekben (ökoszisztéma). E rendszerekben a rendelkezésre álló napenergia hasznosul. A fotoszintézis folyamata adja a növényi test felépítéséhez szükséges energiát a levegő szén-dioxidja és a víz és ásványi anyagok felhasználásával. Ez a szerves anyag szolgálhat a növényevők táplálékául, amelyek teste a húsevőket élteti. Mindezek még megmaradó testét a lebontó szervezetek lánca teszi újra hasznosuló, felvehető növényi tápanyaggá. A folyamat valójában többnyire igen bonyolult tápanyag-hálózatban valósul meg, a lényeg mégis ugyanaz. A megbízhatóan rendelkezésre álló energia felhasználásával és az anyagok körforgásával az élők rendszere és környezete tartósan fennmarad. Nincs állandó növekedés, és a fejlődés is csak igen lassú ütemben, ezer, vagy inkább millió generációban észlelhető sebességgel halad. Az egyik további igen lényeges tulajdonsága a rendszernek a roppant nagy változatossága (diverzitás), aminek megbízható, rugalmas működését is köszönheti. Az egyes táplálkozási szinteken (növények, növényevők, húsevők és lebontók) szinte mindig nagyon sokféle faj él együtt, megakadályozva, hogy egyetlen faj tartósan túlsúlyba jusson.
Mi változott ebben az ember színrelépésével? Eleinte semmi. Jelentősebb változásra csak az utóbbi 2-3 évszázadban került sor, amikor az emberiség létszáma igen gyors és látványos növekedésnek indult. A korábbi néhány százmillió mára már hatmilliárd fölé emelkedett. Mindezt úgy érte el, hogy kivételes szellemi képességei révén a természetes vegetációt kisszámú, számára hasznos növényfajra cserélte le, a növényevő állatok közül egy-két tucatnyit háziállatává tett, míg a konkurrens húsevőket kipusztította vagy korlátozta, s ezek helyébe maga lépett. A korábbi természeti fajgazdagságot az agrár-rendszerek monokultúrái váltották fel. Ezen túlmenően a napenergiát igen jelentős mértékben az ú.n. fosszilis energiahordozókkal (szén, kőolaj, földgáz) egészítette ki. A régi, bevált bioszféra-rendszer labilissá, bizonytalanná vált. Leegyszerűsített rendszere jóval sérülékenyebb, s egyelőre bizonytalan a fogyóban lévő, nem megújuló energia hatékony helyettesítése is.
A Föld egészének nagy körfolyamatai és energiamérlege is megváltozott, s úgy tűnik, túlbecsültük erőnket és képességeinket a globális méretű problémák kezelhetőségét illetően. Számos részletes vizsgálatból (főleg a grönlandi 1-2 ezer méteres jégtakaró elemzéséből) tudjuk, hogy az utolsó tízezer év klímája szokatlanul stabil volt. Ám a legutóbbi 100 évben változás kezdődött, mely mára már több mint félfokos globális melegedéshez vezetett. Várható, hogy ez a következő 100 évben 2-3 fokra növekszik az ember üvegház-hatást növelő tevékenységeivel. Bár ezek az értékek nem tűnnek fenyegetőnek, valójában nagyon is azok. A legutolsó jégkorszak is”csupán” 5 fokkal volt globálisan hidegebb a mainál! A helyi hatások pedig nem elsősorban a globális hőmérséklettel jellemezhetők. Egy 2-3 fokos változásnak igen lényeges helyi és regionális eltérései és más közvetett folyományai is lesznek. Átrendeződik a Föld klímája. A sarkokon akár 10 fokot is meghaladó melegedés indulhat meg, míg másutt alig változik vagy éppenséggel hűl a klíma. Gyakoribbá válnak a pusztító ciklonok, szélsőséges időjárással kell számolni, s a sarki jég olvadása, a tengerszint néhány méteres emelkedésével is jár, s áramlási rendszere is módosulhat. Mindennek szinte beláthatatlan következményei lehetnek a különösen sebezhető, urbanizálódó világunk jólétére. Bioszféránk biológiai alrendszereinek eddigi pufferoló hatása is gyengül, ezzel egy felerősödő körfolyamat indulhat be (pozitív visszacsatolás).
A globális kihívásokra – gondolhatnánk – a tudomány és a technika feladata a megoldást megtalálni. Eddig ez többnyire sikerült is, úgy, ahogy. Az ózonpajzson a “lyuk” még mindig növekszik ugyan, de az okot, a freon gázok termelését már legtöbb ország leállította. A Kyotoi Éghajlati Konferencián már ajánlások születtek a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére, de ennek mértéke messze nem elegendő a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak kivédésére. A fő baj pedig az, hogy a gyorsuló tudomány egyre inkább az ember egyéni érdekeinek szolgálatába szegődik, s kevésbé törődik az emberiség egészének sorsát alakító bioszféránk hosszú távú fenntarthatóságával. Dollármilliárdokat költünk pl. az ember genetikai információjának leolvasására, mivel ezzel egyéni problémák (pl. ritka veleszületett rendellenességek) gyógyítását ill. ezzel kapcsolatos “kifizetődő” üzleti lehetőségeket látunk, ugyanakkor jóval kevesebb támogatás jut a diffúz konzekvenciájú környezeti kutatásokra. Bioszféránk genetikai információját pl. visszafordíthatatlanul töröljük naponta 5-10 faj (mérsékelt becslés!) kipusztításával.
Az emberiség veszélyes játékot űz. Rövid távú anyagi szempontok preferálásával eddig soha nem látott gyorsuló technikai fejlődést erőszakolt ki, miközben ennek lehetséges következményeit előre alig vizsgálja. Olyan ez, mint egy 5-10 méterre világító reflektorral, éjszaka, ismeretlen úton 100 km/óra sebességgel hajtani, s egyben a sebesség fokozhatóságában reménykedni… az esetleges tragédiát pedig nemcsak a gyorshajtó, hanem a vele együtt utazó (csak egy Földünk van!) egész emberiség szenvedheti el.
A világ jelentős részén ma uralkodó gazdasági rendszer működése az ember anyagi gyarapodási igényére, fogyasztására alapoz. Ezt igyekszik fokozottan kielégíteni és mindig újabb igényeket kelteni a reklámok tömegével. Az amerikai polgár fogyasztási szintjét szeretné elérni ma a Földön legalább 5 milliárd ember. Ha ez valami csoda folytán sikerülne (de nem erre halad a világ), ez az emberiség végét jelentené, hiszen egyszerre fogynának el erőforrásaink és fulladnánk bele szennyünkbe!
A korlátlan növekedés illúziójának ideje lejárt. Fenntartható növekedés egy véges Földön lehetetlen. Bár a fenntartható fejlődés fogalma is zavaros, egyelőre jobb jelszónak tűnik, különösen ha a fejlődést az anyagi világból a szellemi-lelki szférák irányába képzeljük.
A ma uralkodó közgazdasági tanok mindezt másképp látják. A racionálisan gondolkodó ember előrelátásában, a társadalmi rendszerek megbízhatóságában és alkalmazkodó-képességében bíznak. Hosszabb távú dolgainkkal pedig nemigen törődnek, hiszen “hosszabb távon mindannyian halottak leszünk” (Keynes). Nem kell tehát aggódnunk. Hajtsunk csak egyre gyorsabban. A kormány és a fék tökéletesek, a gépjármű vezetőjének reflexideje nulla másodperc.
A közgazdászok egy másik, ma még kisebb csoportja mégis más utat keres. Megpróbálják a természet törvényeire alapozó ökológiát az ökonómiával egyeztetni, s felhívják a figyelmet a ma még működő, ingyenes természeti ökorendszer-szolgáltatásokra, s a pénzzel ki nem fejezhető, megvásárolhatatlan értékek jelentőségére.
Befejezésül hadd idézzem B. Russell ma már több mint fél évszázados intő szavait:
“A végső tanulság az, hogy nagyon keveset tudunk, s mégis meghökkentő, hogy már mennyi mindent tudunk, s még meglepőbb, hogy íly kevés tudás íly nagy hatalmat ad nekünk.”
A kevés tudás nagy hatalommal párosítva számomra nem tűnik megnyugtatónak, de éppen azért vagyunk itt, hogy egymástól is tanuljunk. Magam az előbb említett ökológiai-ökonómia képviselőitől remélem a megoldás megtalálását.

Összefoglalás: A fenntartható környezet igénye egyet jelent az emberiség fennmaradásának igényével. A környezeti gondok társadalmi problémákkal átszőve “komoly figyelmeztetés”-ként állnak előttünk. Az ózonpajzs sérülése, az AIDS terjedése, a globális klímaváltozás, fajok tömegeinek kipusztítása, terrorizmus és kábítószerek terjedése, elviselhetetlen nyomorban élő százmilliók s ugyanennyi túltápláltságban szenvedő ember! Ez volna a “bölcs ember” (Homo sapiens) világa? A Föld egészének nagy körfolyamatai és energiamérlege is megváltozott, s úgy tűnik, túlbecsültük erőnket és képességeinket a globális méretű problémák kezelhetőségét illetően. Az emberiség veszélyes játékot űz. Rövid távú anyagi szempontok preferálásával eddig soha nem látott gyorsuló technikai fejlődést erőszakolt ki, miközben ennek lehetséges következményeit előre alig vizsgálja. Olyan ez, mint egy 5-10 méterre világító reflektorral, éjszaka, ismeretlen úton 100 km/óra sebességgel hajtani, s egyben a sebesség fokozhatóságában reménykedni… az esetleges tragédiát pedig nemcsak a gyorshajtó, hanem a vele együtt utazó (csak egy Földünk van!) egész emberiség szenvedheti el. A korlátlan növekedés illúziójának ideje tehát lejárt. A közgazdászok egy ma még kisebb csoportja más utat keres. Megpróbálják a természet törvényeire alapozó ökológiát az ökonómiával egyeztetni. Magam tőlük remélem a megoldás megtalálását.

Vida Gábor akadémikus előadása elhangzott a Nádasdy Alapítvány ” A társadalom öt pillére” c. szimpóziumán.
Nádasdy Alapítvány:

Web: Nádasdy

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás