Hirdetés

A Föld Barátai skót szervezete azért szervezett tüntetést, hogy ráirányítsa a figyelmet a brit kormány hipokrita magatartására. A Magyar Természetvédők Szövetsége Glasgowban lévő fiatal aktivistái csatlakoztak a Friends of the Earth Scotland fosszilis energia bányászat elleni tüntetéshez.

Miközben a klímacsúcson jól hangzó ígéreteket hallunk a brit vezetőktől, a kormány egy a Cambo nevű új olajmezőn 800 millió hordó olaj kitermelését tervezi a Shetland szigeteknél.

Fontosnak tartom, hogy a világ minden tájáról összegyűlve együtt gyakoroljunk nyomást a brit kormányra, mivel az ő környezetszennyező tevékenységük hatással van más országok éghajlatára is. A holland Föld Barátai már bebizonyította a Shell ellen nyert bírósági perrel, hogy igenis képesek vagyunk szankcionálni egy gigavállalat működését. Ez egy erős üzenet volt a döntéshozók számára – most rajtuk a sor, hogy egy zöldebb és igazságosabb jövő mellett kötelezzék el magukat! – mondta Vindics Lilla, az MTVSZ ifjúsági programjának aktivistája.

A tüntetésen a STOP MOL táblával az ellen tiltakozunk, hogy a magyar olajvállalat új szénhidrogén kutat akar nyitni természetvédelmi területen az Őrségben. A nemzeti parkjainknak a természetvédelmet és a kikapcsolódást kell szolgálniuk, nem a földgázbányászatot – mondta Papp Endre, a Magyar Természetvédők Szövetsége munkatársa, a fiatal csapat tagja.

Idén januárban lett köztudott, hogy a MOL új szénhidrogén fúrást tervez az Őrségi Nemzeti Park területén. A széles körű tiltakozásnak köszönhetően az Őriszentpéter városhoz legközelebb eső kút eljárását a nyáron feladta a MOL, de azt nyilatkozták, hogy nem mondanak le a kitermelésről a későbbiekben.

Az MTVSZ emlékeztetett arra, hogy az Őrségvédők Civil Társaság és a Greenpeace Magyarországgal közösen megfogalmazott tiltakozó levelükhöz tavasszal 110 civil szervezet csatlakozott, egy olyan törvényt követelve, amely megtiltja nemzeti parki védett természeti területen a fosszilis tüzelőanyagokra vonatkozó új bányászati kutatás és kitermelés megkezdését Magyarországon.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás