A rovat kizárólagos támogatója

A következő két évben a Paks II. 357 millió forintot fizet az atomenergiát és a paksi bővítést népszerűsítő, interaktív kamionért. A szolgáltatást ugyanaz a vállalat nyújtja, ami 2014 óta mindig, de a G-nap előtt még Simicska Lajos egyik cégének közbeiktatásával.

357 millió forintos szerződést kötött az új paksi atomerőmű projektcége, a Paks II. Zrt. a nukleáris energiatermelés, a paksi atomerőmű és a paksi bővítés interaktív kamionnal való népszerűsítésére – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A szolgáltatást a közbeszerzés egyedüli jelentkezője, az Euroshow Szolgáltató Kft. fogja ellátni.

A HVG szúrta ki, hogy a cégnek az a feladata, hogy „a tulajdonában lévő, vagy általa bérelt mobil interaktív járművel közönségtájékoztatási tevékenységet szervezzen és valósítson meg a 2019. márciustól 2020. szeptemberig tartó időszakban Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Somogy és Baranya megye 5 000 főnél nagyobb lélekszámú településein, valamint 2019 és 2020 nyarán az Ajánlatkérő által megadott 7–10 nyári fesztiválon, illetve 2019 őszén a Csabai Kolbászfesztiválon (tervezetten 122 településen és összesen minimum 14 fesztiválhelyszínen)”.

A G-nap előtt Simicska is benne volt

MVM atomkamion a Keleti pályaudvarnál  kép: Sarkadi Péter greenfo

Az Euroshow kamionja már 2014 óta járja az országot, 2017 közepétől 2018 végéig a Paks II. közel 300 millió forintot fizet az Euroshow-nak. A paksi bővítésért felelős MVM Paks II. Zrt. 2014-ben Simicska Lajos ex-Fidesz-közeli exoligarcha érdekeltségével, a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft.-vel üzemeltette a bővítést népszerűsítő és az atomerőmű működését bemutató interaktív kamiont – derült ki 2017 őszén a Közérdekvédelmi Központ által nyilvánosságra hozott dokumentumokból. A szerződések szerint az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. (vagyis a működő paksi erőmű) 2013 végén szerződött a Mahirral a kamion üzemeltetéséről, 2014 elején pedig a Paks II. Zrt-vel arról, hogy a költségeket továbbszámlázza neki. 2014-ben a Mahir összesen 36 millió forintot kapott a kamionért. A kamion tulajdonosa már ekkor sem a Mahir volt, hanem az Euroshow, a Mahir maga is csak bérelte a kamiont az Euroshow-tól.

A lánc 2015-ben drasztikus egyszerűsödésen esett át. A nyilvánosságra került szerződések szerint abban az évben a Paks II. már közvetlenül az Euroshow-val üzemeltette a kamiont, 85 millió forintért. Az üzleti megfontolásokat természetesen csak a szereplők tudhatják, annyi azonban biztos, hogy 2015. február 6-án Simicska Lajos több médiumnak elárulta, mit gondol Orbán Viktor miniszterelnökről. Az esemény a történelemkönyvekbe „G-nap” néven vonult be, utalva arra a kevéssé hízelgő jelzőre, amit Simicska Orbánra használt – írta a HVG.hu.


Paksi cinizmus: azt reklámozzák, hogy az atom megújuló energia

Ma a világon nem ismert még egy olyan energiaforrás, ami hasonló mértékben környezetileg felelőtlen, az adófizetők számára drágább és működésileg veszélyesebb lenne az atomerőműveknél. Az atomipar elkeseredetten próbálja zöldnek beállítani a nukleáris energiát, ami nem más, mint a tisztaenergia-célok cinikus megcsúfolása. Bár az atomreaktorok maguk nem bocsátanak ki szén-dioxidot, további nukleáris kockázatokat vállalni az üvegházhatású gázok mennyiségének csökkentéséért az olajjal végzett tűzoltás tipikus esete.

Az első évtized tiszta ráfizetés

Az atomerőművek fő hajtóanyaga az urán-dioxid. Ennek az anyagnak a bányászata, feldolgozása és dúsítása minden lépésben rendkívül sok energiát igényel és rengeteg káros anyag kibocsátásával jár. Egy átlagos atomerőmű a bányászott urán tisztaságától függően 10-18 év alatt képes megtermelni annyi energiát, amennyi a létesítéséhez szükséges volt. Vagyis az erőmű legalább egy évtizedig csak azért működik, hogy visszaadja mindazt a befektetett energiát, amit az építéséhez és üzemanyagának előállításához elhasználtak. Ezután kezdi csak meg a tényleges energiatermelést. Ehhez képest a szélenergia esetében ez az idő egy évnél kevesebb, a fotovoltaikus (vagyis elektromosságot előállító) naperőművek esetében körülbelül két év az energiamegtérülési mutató Részletek >>>

 

 

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek