A rovat kizárólagos támogatója

Áder János köztársasági elnök részvételével rendeznek klímakonferenciát a budapesti Mariott hotelben, a város egyik legelegánsabb szállodájában szennyező nagyvállalatok támogatásával, és több, mint százezer forintos részvételi díjjal. Miután a „zöldrefestés” tipikus megnyilvánulásának látják, az Extinction Rebellion környezetvédő szervezet aktivistái ma 8 és 9 óra között tiltakozó akciót szerveztek a helyszínre.

Ma reggel az Extinction Rebellion Magyarország tagjai a budapesti Marriott Hotel előtt gyülekeztek. A szálloda az első Budapest Climate Summitnak, azaz Klímacsúcsnak, szolgál helyszínéül. Habár a környezetvédelmi aktivisták üdvözlik azt, hogy a döntéshozók legalább foglalkoznak a klímaváltozással, úgy gondolják, hogy Klímacsúcs mind a meghívott előadókat, mind az előadások tartalmát nézve messze elmarad az elvárhatótól. Elégedetlenségüknek egy kreatív demonstrációval adtak hangot.

Demonstráció 2020 október 9  Kép: Gáspár Dániel / KOLLAB Photo

A megmozdulást egy 10 méteres molinó kifeszítésével kezdték meg, amelyen “Greenwashing Summit” (azaz “zöldrefestés csúcs”) felirat volt olvasható. Az aktivisták a feliratot a hotel bejárata felé tartották 15 percig ezzel üzenve az érkező résztvevőknek. Ezután az akció hotel Duna felőli oldalán folytatódott. Az aktivisták célja volt, hogy felhívják a figyelmet, hogy a Climate Summit inkább a szennyező vállalatok zöldre festését szolgálja, a valós klímavédelmi intézkedésekről szóló tárgyalások elősegítése helyett. Úgy tűnik, hogy a politikai és gazdasági döntéshozóknak ez csak egy játék, amelynek a bolygó lesz a vesztese. Ennek az Extinction Rebellion Magyarország úgy állított görbe tükröt, hogy egy focimeccs keretében figurázta ki a Climate Summit hat kiválasztott résztvevőjét (Magyar Kormány, Európai Unió, Shell, Tesco, MOL, BMW). A résztvevő vállalatokat képviselő játékosok egy földgömbbel játszottak le egy rövid focimeccset, amit a kommentátor megjegyzései kísértek arról, milyen környezetromboló tettek köthetőek az egyes játékosokhoz. A két csapat nem egymás ellen játszottak, hiszen mind egy oldalon állnak, a játék tényleges vesztese a Föld.
A Mérce rendezvényről készült videója:

A konferencián az előadók listáját elnézve több autógyár, energiaipari vállalat és a kormány képviselői is megtalálhatók az államfő Kék Bolygó Alapítványának prominensei, többek között Tirana főpolgármestere és a budapesti városháza képviselői mellett.

A környezetvédelmi szervezet egyik aktivistája, Bartók Szilvia, elmondta, hogy ezzel a szándékosan komikus megmozdulással arra akartak rávilágítani, hogy a Climate Summit hiteltelen, a résztvevői valójában ellenérdekeltek a tényleges változásban, ami megoldaná a klímaválságot, helyette csak a saját “játékukat” játszák, hogy tovább mehessen minden a megszokott módon. “Célunk az akcióval, hogy minél többen lássák, a magyar kormány nem tesz többet látszatintézkedéseknél, és a klímavédelmi lépéseket nem az átlagember érdekei, hanem a gazdasági és politikai érdekek határozzák meg.”

A szervezet szakértők bevonásával megvalósuló, valódi egyeztetést követel, mely nem a piaci megoldásokat részesíti előnyben, hanem olyan rendszerszintű változást, melynek központjában a társadalmi és környezeti igazságosság áll. A környezetvédő aktivisták szerint fontos, hogy a klímaváltozás központi téma maradjon, és hozzáértő, hiteles szakértők közösen dolgozzák ki a szükséges intézkedéseket. A probléma súlyának megfelelően kell cselekednünk, azonban az időnk egyre fogy, így nem engedhetjük meg, hogy a valódi változásban ellenérdekelt cégek játszótere legyen a Klímacsúcs.

Az Extinction Rebellion Magyarország megmozdulására a “Climate Care Uprising” (“Klímavédelmi Felkelés”) nevű nemzetközi akciósorozat részeként került sor. A több mint 20 ország részvételével megvalósuló akcióhullám során arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelenleg zajló válságok egymásra épülnek, és megoldásuk érdekében a profit és a gazdasági növekedés helyett a társadalmi és klímaigazságosságnak kell előtérbe kerülnie a politikában.  Az Extinction Rebellion a klímamozgalom egyik nemzetközi szereplője, amely az erőszakmentes ellenállás eszközeivel sürgeti a rendszerszintű változást. A mozgalom az Egyesült Királyságból indult 2018-ban, azóta több száz autonóm sejtje alakult, a világ különböző országaiban. A Magyarországi csoport 2019-ben indult.

A mostanihoz hasonló konferenciák épp azt szolgálják, hogy a szennyező vállalatok tevékenységét legitimálják, ugyanakkor elismerjék őket, mint a környezetért dolgozó szervezeteket. Ez fontos eszköze annak az illúziókeltésnek, miszerint a jelenlegi rendszer környezeti és társadalmi szempontból fenntartható, és a vállalatok profitábilitásának záloga, a vég nélküli növekedés büntetlenül folytatható.

Nyitókép: Gáspár Dániel / KOLLAB Photo

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás