A rovat kizárólagos támogatója

A Radioaktív hulladékokról szóló globális jelentés 2019 nemzetközi összehasonlítást ad arról, hogy a különböző országok hogyan kezelik a radioaktív hulladékokat, bemutatva a jelenlegi helyzetet és a korábbi trendeket – amivel jelentős kutatási űr betöltésére vállalkozik. Az eredmények nem túl biztatók.

Több mint 70 évvel az atomkorszak hajnala után még mindig ott tartunk, a világ egyik országa sem rendelkezik a kiégett fűtőelemek befogadására alkalmas, működő mélységi geológiai tárolóval. Finnország az egyetlen olyan ország, ahol érdemben folyik a leginkább problémás, nagy aktivitású radioaktív hulladékokat befogadó végleges tároló építése. Ezen kívül csupán Svédország és Franciaország rendelkezik de facto kijelölt helyszínnel – olvasható a Radioaktív hulladékokról szóló globális jelentés 2019 (The World Nuclear Waste Report 2019) összefoglalójában.

„A Radioaktív hulladékokról szóló globális jelentés szakértők által készített összefoglaló, a célunk az volt vele, hogy felhívjuk a figyelmet erre a problémára” – mondta el a jelentés bemutatóján Arne Jungjohann politológus, vezető szerkesztő. „A jelentésben Európára fókuszáltunk, és az energiaelőállításhoz szükséges atomot kutattuk, nem foglalkoztunk például a katonai okokból létrejött hulladékkal.” Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az atomreaktorok még mindig kevesebb nukleáris hulladékot termelnek, mint sok más ipari tevékenység.

Bár több példa is van sikertelen helyszínválasztási folyamatokra és félbehagyott tárolókra, a nemzeti kormányok és nemzetközi szervezetek egyelőre még mindig a geológiai tárolók létesítésében látják a megoldást.

Az átmeneti tárolás irányába tolódunk
Napjaink kiégett fűtőelemeinek és más nagy aktivitású hulladékainak átmeneti tárolása legalább egy évszázadig folytatódik még. A mélységi geológiai tárolók még évtizedekig nem épülnek meg, így a kockázatok jelentős része az átmeneti tárolás irányába tolódik. A kiégett fűtőelemek és más közepes és nagy aktivitású hulladékformák jelenleg alkalmazott tárolási gyakorlatait nem hosszú távra tervezték. A nukleáris hulladékok hosszan tartó tárolása fokozódó fenyegetettséget, több milliárdos költséget jelent, és hárít a jövő generációira.

Az európai országokban több millió köbméter radioaktív hulladékot termeltek (még úgy is, hogy az uránbányászat és a hulladékfeldolgozás maradékait figyelmen kívül hagyjuk). 2016 év végéig Franciaország, az Egyesült Királyság és Németország voltak Európa legjelentősebb radioaktív hulladék-termelő országai. „Hulladék a nukleáris tápláléklánc minden pontján keletkezik” – mondta Jungjohann. „Ezeknek a hulladékoknak mások a tulajdonságaik, valamint a sugárzási aktivitása is. Más a bomlási idejük, és mindegyik fajtájukat máshogy lehet, máshogy kell kezelni és tárolni.”

Ami az eddig felhalmozódott mennyiséget illeti, több mint 60 000 tonna kiégett fűtőelemet tárolnak valamilyen ideiglenes módon Európában (Oroszországot és Szlovákiát nem számolva), legnagyobb részét Franciaországban. A kiégett fűtőelemek nagy aktivitású hulladékok – bár mennyiségi viszonylatban a radioaktív hulladékok kis százalékát teszik ki, a problémák döntő része mégis ezekre vezethető vissza.

Ami a kis és közepes aktivitású hulladékot illeti, körülbelül 2,5 millió köbméternyi keletkezett Európában. Ennek körülbelül 20%-át (0,5 millió köbméter) Európában tárolják, végleges elhelyezésük még nem megoldott.

A hulladék körülbelül 80%-át elhelyezték ugyan, ám ez nem jelenti azt, hogy a hulladékot évszázadokra sikerült volna ártalmatlanítani. Például a németországi Asse II tárolóban, amely korábban sóbányaként üzemelt, rendszeres a talajvízbetörés. A tárolóból eddig 220 000 köbméter radioaktív hulladékot és sót kellett kitermelni, ami rendkívül összetett és költséges feladat. Az eredeti hulladékmennyiség az ötszörösére nőtt, ahogy a radioaktív hulladék összekeveredett a sóval.

Ez az eset is jól mutatja, hogy az atomenergia-szektor képviselőinek nem lehet elbizakodottan használniuk a „végleges elhelyezés” kifejezést.

A java még hátra van

A nukleáris létesítmények leszerelése további nagy mennyiségű radioaktív hulladékot fog eredményezni. Az üzemanyaglánc egyéb létesítményeivel nem számolva, ez csak Európában legkevesebb 1,4 millió köbméter radioaktív hulladékot jelent.  A fentiek egyre növekvő kihívást jelentenek, hiszen az európai hulladéktároló létesítmények lassan megtelnek, különösen a kiégett fűtőelemeket ideiglenesen befogadó tárolók. Finnországban például a telítettség már elérte a 93%-ot, Svédországban a 80%-ot.

bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló tárolókamrái Fotó rhk.hu

Becslések szerint az európai atomerőmű-flotta teljes élettartama alatt minimum 6,6 millió köbméter radioaktív hulladék keletkezhet (Oroszország és Szlovákia nélkül). Ha Oroszországot nem számítjuk, 30%-os részesedéssel Franciaország Európa legjelentősebb nukleárishulladék-termelője, utána következik az Egyesült Királyság (20%), Ukrajna (18%) és Németország (8%). Ebben a négy országban keletkezik a kontinens radioaktív hulladékának több, mint 75%-a.

A fentieken túlmenően van egy további szegmens, ami az eddigi leírásban nem került még elő, ám mégis a legjelentősebb hulladékmennyiséget termeli: az uránérc bányászata. Oroszország mellett Németország és Franciaország számít a legjelentősebb kitermelőnek Európában. Az egykori NDK területén valaha zajló uránbányászat öröksége 32 km2 létesítményi terület, 48 hányóban 311 millió m3 kis aktivitású kőzet, és összesen 160 millió m3 radioaktív iszap négy zagytározóban.

Elméletben szinte minden kormány alkalmazza a „szennyező fizet” elvet, vagyis a nukleáris létesítmények üzemeltetőinek feladata finanszírozni a radioaktív hulladékok kezelésének, tárolásának és végleges elhelyezésének költségeit. Gyakorlatban azonban a kormányok következetessége erősen megkérdőjelezhető. A legtöbb ország csupán az atomerőművek leszerelése kapcsán igyekszik számon kérni az üzemeltető felelősségét, de olyan országok is vannak, ahol még ennek költségeit is magára vállalja a kormány.

A jelentés szerint a kormányok nem végeztetnek megfelelők számításokat a leszerelés, tárolás és végleges elhelyezés költségeivel kapcsolatosan. Valamennyi költségbecslésben vannak bizonytalanságok a hosszú időtáv (százezer éves időlépték), a folyamatos költségnövekedés és a becsült leszámítolási (pénzfelhalmozás) ráta miatt. A bizonytalanság elsődleges oka, hogy igen szerények a leszerelési és végleges elhelyezési programokkal kapcsolatos tapasztalatok. Csupán három ország, az USA, Németország és Japán hajtott végre teljeskörű leszerelési projekteket, amelyekből adatokhoz juthatunk. 2019 derekán 181 leállított atomreaktor volt világszerte, és ebből csupán 19 reaktornak történt meg a teljeskörű leszerelése.

Igen problémás az is, hogy sok kormány elavult adatokra alapozza költségbecsléseit. Jelentős eltérés tapasztalható az országok között abban a tekintetben, hogy miképpen kezelik a radioaktív hulladékok kezelésének, tárolásának és végleges elhelyezésének költségeire szánt összeget.

Mi a helyzet itthon?

Folytatás a 24.hu-n:   Nincsenek egységes meghatározások

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek