A rovat kizárólagos támogatója

A történet látszólag a barlangokról szól – mondjuk, arról, hogyan szerzi meg az ország összes búvármerülésre alkalmas barlangját egy néhány főből álló, Fidesz-közeli csoport a „felfelé igazodó” állami hatóságok és hivatalok aktív közreműködésével –, de szólhatna a dohányról, a földről vagy bármilyen más természeti és/vagy gazdasági erőforrásról is.

A modell mindenütt ugyanaz, és láthatóan fent a felszínen, meg lent a víz alatt is működik. Kovács György hivatásos búvármester, 47 éve főállású búvár.

– Hévízen 1971-ben jelentkeztek az első problémák a tóval: csökkenni kezdett a víz hőmérséklete, amit a bakonyi bauxitbányászattal és a karsztvízszint süllyedésével hoztak összefüggésbe. Én az ár- és belvízvédelmi központi szervezetnél voltam búvár-részlegvezető. A búvárcsoport megbízást kapott az okok vizsgálatára A feladat az volt, hogy megtaláljuk a meder legmélyebb pontját, és megmérjük a vízhozamot. Egy függőleges sziklafal aláhajlása után 38 méter mélyen törmelékek közül tört fel a 38,8 fokos melegvíz. 1972. március 16-án a forrás megtisztítása közben fedeztük fel a hatalmas, gömb alakú barlangot a víz alatt.

2012-ig az összes víz alatti feltárásban, vízhőfokvédelmi és állapotfelmérő munkában részt vettem a Műegyetem és a Vituki munkatársaival. Mi végeztük a barlanghoz vezető út megtisztítását, mintegy 80 köbméternyi homokot, iszapot és kőzetet távolítottunk el kézi erővel a forrásbarlangból. Odalent tíz hasadékot találtunk, amelyből különböző hőfokú és összetételű víz tört elő. A feltárás 1990-ig tartott, utána jórészt már csak karbantartási, állapot-ellenőrzési munkálatokkal foglalkoztunk.  Az Európában egyedülálló meleg vizű barlangban a fürdőt kezelő kórház vezetésével 1991-ben búvárbázist hoztunk létre, hogy szervezetten, szakmai kísérettel lehessen megismerni a páratlan víz alatti világot. A bázis gyorsan ismertté vált, az egész világról jöttek ide merülni. A szezon október elejétől április végéig tartott: ebben az időszakban az európai nyílt vizek lehűlnek, itt viszont állandóan 24-26 fok körül jár a hőmérséklet a vízben. A bázishoz az évek során az illetékes környezetvédelmi hatóságtól minden szükséges engedélyt megszereztünk, az uniós előírásoknak és a hazai jogszabályoknak megfelelő merülési szabályzat készült.

Sokáig minden rendben ment, ám 2006-ban az akkori egészségügyi kormányzat puccsszerűen, egy óra alatt eltávolította a kórház vezetését, és új első embereket nevezett ki – többek között dr. Nagy Rózát, akit utóbb Matolcsy György államtitkáraként ismerhetett meg a közvélemény, azt viszont kevesebben tudják, hogy Molnár Lajos volt SZDSZ-es egészségügyi miniszter sógornője.

Nem sokkal azelőtt, hogy Kovács Györgyöt és munkatársait kiszorították Hévízről, ugyanez a folyamat zajlott le ugyanilyen forgatókönyv szerint, ugyanezekkel a hivatali szereplőkkel Budapesten a Molnár János-barlangban.

Nem árt, ha az Orbán családban vannak barátaid.
A pikáns történet folytatása >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek