A rovat kizárólagos támogatója

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2014-ben újraindította az online közvetítést a rétisas fészek életéről, amely folyamatosan követhető az interneten. A fészekkamerázás célja az információszerzés, ismeretterjesztés, monitorozás, szemléletformálás. A projekt a Természetvédelmi fejlesztések a Hortobágyi Nemzeti Park Egyek-Pusztakócsi mocsarak területén című pályázat keretében az Európai Unió és hazai költségvetés finanszírozásában valósult meg.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) 2013. februártól június közepéig élőben közvetítette egy rétisas-pár fészkének életét egy webkamera segítségével. Az Igazgatóság honlapján látható adás során bárki figyelemmel kísérhette a teljes költési ciklust: a
fészeképítés fázisait, a tojásrakást, a kotlást, a fiókák kikelését, ahogy a sas szülők táplálják őket, ill. hogyan válnak a fehér pehelytollas csöppségekből fenséges, óriási sasmadarak.

Egy év elteltével kijelenthetjük, hogy a program elérte célját. Számos új ismerettel gazdagodtunk, nagyon hasznos és kellemes szórakozást nyújtva az érdeklődő közönség mellett a biológusok és természetvédelmi szakemberek számára is. A nagy sikerre való tekintettel 2014-ben újra indult a közvetítés a rétisas fészek életéről, amely folyamatosan követhető az interneten keresztül. A rétisas igen érzékeny, óvatos faj. A szabad természetben közelről, nagyon nehéz megfigyelni anélkül, hogy megzavarnánk. A fészekhez a költés
megkezdése előtt kihelyezett kamerát megszokták, így viselkedésük teljesen természetes. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a fajról természetes közegében, zavarásmentesen tudjunk információt gyűjteni. A közvetítés segítségével azok is megismerhetik őket, akiknek kevés lehetőségük van kijutni a természetbe. A rétisas fészeknél a télies időjárás ellenére már javában zajlanak az események.
Ilyenkor a madarak a korábbi fészküket renoválják, ráépítenek, új ágakkal erősítik, belsejét fahánccsal és fűcsomókkal bélelik. A tapasztalatok alapján február közepén 3-4 napos különbséggel rakja le két tojását, melyet főleg a tojó melenget és ilyenkor akár napokig el sem hagyja a fészket. A hím madár ilyenkor helybe viszi az elejtett zsákmányt a párja számára. Előfordul, hogy a tojót belepi
a hó, olyan gondosan óvja a tojásait.

A rétisas magyarországi fészkelő állománya jelenleg 250-280 pár. Hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 1.000.000 forint. A természetvédelmi erőfeszítéseknek hála a költő populáció stabil. Azonban a közelmúltban tapasztalt, ragadozómadarakat ért mérgezéses eseteknek gyakran esnek áldozatául. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület nyilvántartása szerint 2000 óta 176 sas esett mérgezés, lelövés vagy fészekpusztítás áldozatául.

A HNPI 2014. június közepéig, a teljes költési ciklus végéig tervezi az online közvetítést. A közben történt eseményekről rendszeresen tájékoztatást nyújt a honlapján és a facebook oldalán.

 Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett rétisas fészekkamera a Természetfilm.hu Egyesület és az UStream együttműködésével is megtekintethető.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás