A rovat kizárólagos támogatója

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése szerint folyamatban van Brüsszelben a KEHOP módosítása, vagyis amellyel kivennék a már elkülönített kb. 100 milliárd forint uniós támogatást a magyar lakosság zsebéből. A képet árnyalja, hogy Brüsszelben a jelek szerint nem tudnak a folyamatban lévő módosításról.

Az előzmények:  – 2015 elején a magyar kormány sokéves társadalmi és belső egyeztetési folyamat megkoronázásaképp elfogadta a 2014-2020-as Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programot (KEHOP). Szép, nagy feladat volt, szakemberek, hivatalnokok, kutatók és civilek serege áldozott rá sok-sok időt és energiát. A KEHOP-ot aztán jóváhagyta az Európai Bizottság is. – A KEHOP egyik fő vívmánya az volt, hogy nagyjából 100 Milliárd Ft értékben biztosított a lakosságnak vissza nem térítendő támogatásokat energiahatékonysági felújításokra. Ez nagyon jó gondolat, nagy szükség van rá, mert a legtöbb embernek nincs elég tőkéje arra, hogy maga felújítsa a házát / lakását, még akkor is, ha a beruházás egyébként megtérülne.

– 2015 szeptemberében aztán Lázár János bejelentette, hogy mégsem fognak vissza nem térítendő, pályázati támogatásokat kapni az emberek, csak középületeket felújítására lesz majd pályázati program. Indoklásul azt hozta fel, hogy "az ingyenpénz sokak szakpolitikai meggyőződésével ellenkezik”. Azt nem magyarázta meg, hogy ha nem tetszik ez a megoldás, akkor a Kormány miért írta ezt bele az OP-be, miért egyeztette le társadalmilag, és miért nyújtotta be az EU-nak jóváhagyásra.

Arról sem volt szó, hogy a fejlesztésminisztérium miért kommunikálta hónapokig ennek az ellenkezőjét.

– Az Európai Bizottság hazai civil szervezetek kérdésére azt nyilatkozta, hogy a KEHOP módosításához a Bizottság jóváhagyására van szükség. A kormány hosszú ideig úgy tett, mintha erre szerinte nem lenne szükség.

– Végül 2016. február 4-én, a heti Kormányinfón Lázár János bejelentette, hogy "Brüsszelben az OP módosítása folyamatban van". És most az új csavar: megkérdeztük az Európai Bizottságot, és az derült ki, hogy eddig nem kaptak módosítási kérelmet a magyar kormánytól. (Hozzánk hasonlóan mások is hasonló információt kaptak.) Lázár előreszaladt egy kicsit tehát – csak remélni tudjuk, hogy azért, mert kiment a fejéből, hogy a módosítás beadása előtt még akarnak tartani egy újabb társadalmi egyeztetést, ahol megmagyarázzák nekünk, hogy mi történt tavaly óta, amiért immár nem akarnak a lakosságnak vissza nem térítendő támogatást adni- írta Bart István az Energiaklub honlapján..
 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás