Hirdetés
greenfo/MTI

A Csendes-óceán vizébe került radioaktív izotópok jelenlétét mutatták ki a Kanada nyugati partjainál gyűjtött vízmintákban.

A tudósokat, civil szervezetek képviselőit és önkénteseket összefogó Egyesített Fukusimai Óceáni Radioizotóp-figyelő Hálózat (InFORM) jelentette be, hogy most először észlelték cézium-134 radioizotóp nyomait Észak-Amerika partjai közelében.

Japánban 2011 márciusában egy földrengést követő pusztító szökőár miatt súlyosan megrongálódott a fukusimai atomerőmű. A katasztrófa következtében nagy mennyiségű, cézium-134 izotópot is tartalmazó radioaktív víz szivárgott a Csendes-óceánba.  Az InFORM internetes oldala szerint a mintában kimutatott cézium mértéke "messze azon nemzetközileg elfogadott szint alatt volt, amely veszélyt jelenthetne az emberi életre vagy a környezetre".

Jay Cullen, a Victoriai Egyetem professzora, és az InFORM munkatársa úgy nyilatkozott, hogy a számítógépes modellek alapján nagyjából ekkorra várták a szennyeződés megjelenését Észak-Amerika partjainál. A szakember hozzátette azt is, hogy a cézium-134 izotóp szintje nagyjából ezerszer alacsonyabb volt a mintában, mint amit még biztonságosnak lehet tekinteni ivóvíz esetén.  A szervezet tájékoztatása szerint még többéves megfigyelésre lesz szükség ahhoz, hogy biztonsággal fel lehessen mérni a fukusimai atomkatasztrófa környezetre gyakorolt teljes hatását.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás