Hazatért Afrikából a fülemülék – ismét útjára indult a „Fülemülék éjszakája” országos rendezvénysorozat. Hazánkban a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara – a fülemüle. Ez a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nem csak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.
A fülemüle hangja évezredek óta megigézi az embereket és megihleti a művészeket. Andersen "Fülemüle" című meséjéből Sztravinszkij írt operát, amelyhez a fülemüle énekművészetéből nyert ihletet. Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak. Oscar Wilde "A csalogány és a rózsa" című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik a madár.
A rádió hőskorában, Angliában, a BBC közvetítettek egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték. A faj hosszú távú vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti.
Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva egy évtizede hirdeti meg „Fülemülék éjszakája” programsorozatát.
Ennek keretében április végétől május végéig országszerte mintegy 50 helyszínen, többnyire lakott területeken vagy ezek határában várják a madarászok a madarak iránt érdeklődőket, hogy rövid késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét.
A rendezvényhelyszíneken nem csak hallani, de gyakran kézben is látni lehet a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik. Az érdeklődők a 2016. évi „Fülemülék éjszakája” programhelyszínek folyamatosan frissülő listáját az MME honlapjának kezdőoldalán, a kiemelt hírek között találják meg.