A rovat kizárólagos támogatója

Ma kiderült, évi kétmilliárdba kerül a méregdrágán épült Puskás stadion üzemeltetése. Fürjes Balázs államtitkárnak nem ártott volna újabb közpénznyelőjével foglalkoznia, de ő eddig inkább Karácsony Gergely Facebook posztjait számolgatta. Fürjes láthatóan megkezdte főpolgármesteri kampányát.Még arról is bölcselkedett, hogy „Amiből sok van, az keveset ér”. Ez erős állítás az Orbán kormány kb. 70 államtitkárának egyikétől. Persze nem meglepő, hogy az államtitkárnak lassan már mindenről Karácsony Gergely jut eszébe és minden publikus megnyilvánulásával igyekszik Magyarország legnagyobb közvetlen felhatalmazású politikusával egy súlycsoportba kerülni.

Fürjes Balázs láthatóan megkezdte főpolgármesteri kampányát (nem kizárt persze, hogy Vitézy Dáviddal kel éppen versenyre, ki tudja már követni, mi folyik a Fideszben Budapest ügyében.) Fürjes államtitkárról mindenesetre jó, ha tudjuk: ő is csak egyike a kormányzati bürokratának, aki egyetlen ember kegyelméből tölt be pozíciót.

Mert Fürjes számára nem volt értéke azoknak az adóforint milliárdoknak sem, amennyivel többe került a tervezettnél szinte minden, amihez eddig köze volt – a fideszes haverok nagy örömére, a magyar és az európai adófizetők kárára. Így tízszereződtek (!) meg az úszó vb költségei, és a Puskás Aréna árát sem sikerült, még csak megközelítőleg sem, eltalálnia. Egyszerűbben szólva Fürjesnek már óvodában is túlárazás volt a jele. Persze azt is Fürjes államtitkárnak köszönhetjük, hogy megtudtuk: neki egy tervrajz csak „blöff”. Tegyük hozzá, egy házépítés vagy lakásfelújítás esetén ilyen módon megnövekedett költségek esetén az ember úgy zavarja el az építési vállalkozót, hogy a lába nem éri a földet. Amikor azonban a kormánynak és üzleti köreiknek kedves beruházásokról van szó, akkor csak úgy ömlenek bele adóforintjaink.

Ám ha nemzetünk szimbólumának, a Lánchídnak a felújításának költségei kerülnek terítékre, Fürjes államtitkár úr, összevont szemöldökkel máris hatalmas pénzügyi szigort mutat. Pedig Budapest helyzete nehéz. Az egyik oldalon a budapestiek által megszavazott városvezetés, másikon Orbán kinevezettjei. Az egyik oldalon a város mindennapjainak nehézségei egy Orbán által végletekig kivéreztetett Fővárosi Önkormányzattal, a másikon pedig álmosolyok, PR-interjúk teletömve 10 év kormányzás után előkerült gigaprojekt ötletekkel (csókolom, de ezekkel mi történt múlt október előtt?) és egy hazug zöldfordulat. Ebből van sok, és valójában ez ér a budapestiek számára keveset.

Dorosz Dávid Budapest főpolgármester-helyettesének a témához is kapcsolódó másik nyilatkozata:

Hazug Orbánék zöld fordulata, csak az EU-pénzekre cápáznak rá

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás