Hirdetés

“Küzdjetek méhek! Küzdjetek a létért! Küzdjetek az emberiségért, ha már az ember olyan hülye, hogy a saját jövőjét pusztítja el halálotok által!” – így kezdődik az a drámai poszt, amit Dömötörfi József, somogysárdi méhész rakott ki a Facebookra.

A 2010 óta méhészkedő Somogy megyei méztermelő az elmúlt napokban és az elmúlt években összegyűlt szomorú tapasztalatait írta meg a közösségi oldalra. Posztjából kiderül, hogy a környékbeli kollégái közül csak egynek nem pusztult el a kijáró méhek nagy része. A szerdai bejegyzéshez csatolt képeken a saját elpusztult méhei láthatók, ahogy tömegesen hevernek a kaptárak előtti füves területen.

A posztban azt írta, hogy senki nem értesítette a hatóságokat a történtekről, de ő maga sem látta értelmét eljárás indításának. "Két évvel ezelőtt, 2016-ban is volt egy tömeges méhpusztulásunk. A növényvédelmi hatóság végzett pár nappal később vizsgálatot, volt laborvizsgálat, ki is mutattak az elpusztult méhekből némi gombaölő és atkaölő szert. De mivel pont a megelőző napokban volt nagy eső, a víz kimoshatta a rovarölő mérget az elhullott méhek testéből, így a pár nap alatt biztosan ölő szernek nem jutottak nyomára. A mostani méhpusztulást is nagy esőzés követte, ezért nem láttuk értelmét, hogy újabb eljárás induljon" – mondta az Indexnek Dömötörfi József.

 

"Pár nap alatt nálunk töredékére, húsz százalék körülre csökkent a kijáró méhek száma, de a falu többi méhészénél is kiürült a fölső fiók" – vázolta a veszteség mértékét a méhész. (A kaptárak több szintesek, a fölső fiókban élnek a nektárt gyűjtő, mézet termelő dolgozók, míg az alsó részében, a fészekben él a méhcsaléd feje, a petéket rakó anya, akinek utódait az őt is védő dajkaméhek gondozzák. Ha eltűnnek a kijáró méhek, akkor felborul a méhcsalád belső egyensúlya, a dajkaméhek összezavarodnak, hiába várják a táplálékot, hosszú időbe telik, mire dolgozók új generációja kezdheti gyűjteni a mézrevalót.)

Folytatás az Indexen: Piretroidok és neonikotinoidok >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás