Hirdetés

Még van remény, de ahhoz végre cselekedni kell – nyilatkozta a Greenpeace nemzetközi ügyvezető igazgatója a HVG-nek. Stockholm lesz az új Budapest, London pedig átveszi a mai Barcelona klímáját 2050-re.

Az, hogy az EU legtöbb tagországa 2050-re karbonsemlegessé tenné az uniót, kezdetnek nem rossz – mondta Jennifer Morgan, a Greenpeace nemzetközi ügyvezető igazgatója az e heti HVG-nek adott interjújában. De az, hogy globálisan is teljesüljön a szén-dioxid-semlegesség, csak akkor lehet igazságos, ha a kiszolgáltatott helyzetben lévő, fejlődő országok több időt kapnak, a kiváltságosok pedig kevesebbet – tette hozzá.

Magyarország azonban másokkal együtt megvétózta még a 2050-es céldátumot is. Morgan szerint „a magyar kormány nem szolgálja polgárai érdekeit”, így ugyanis nőni fog a forró napok száma Magyarországon, a légszennyezettség a mostaninál is rosszabb lesz, az aszályos időszakok pedig hosszabbra nyúlnak.

Arra, hogy a környezetvédelem hogyan lehetne társadalmilag igazságos, politikai megoldást kell találni – mondta. Nem szabad például hagyni, hogy az etikus és biztonságos étel a gazdagok kiváltsága legyen. De ahhoz is politikai akarat kell, hogy a gyéren lakott vidékeken is elérhető legyen az olcsó és megbízható tömegközlekedés, vagy olyan járművet tudjanak venni a családok, amelynek a károsanyag-kibocsátása minél alacsonyabb.


Stockholm lesz az új Budapest, London pedig átveszi a mai Barcelona klímáját 2050-re

London 2050-ben olyan meleg és száraz lesz, mint most Barcelona, és ahogy a katalán főváros, úgy London is kénytelen lesz majd vizet importálni a fenntartáshoz. Svédország fővárosában olyan lesz a klíma, mint a mai Budapesten, és a déli városok, mint pl. Madrid Marokkó fővárosa, Marrakech Rabat klímáját fogják megörökölni.  És mi lesz azokkal a déli városokkal, amikben már most elképzelhetetlen, hogy még nagyobb forróság legyen? Erre a kutatás sem tudott választ adni: valószínűleg élhetetlenül forrósak és szárazak lesznek ezek a települések, amelyek a világ városainak az ötödét jelentik majd.

A jövő városainak klímáját itt, a kutatók által készített interaktív térképen lehet böngészgetni.

Persze nemcsak az számít, hogy mennyire északon fekszik egy város, meghatározó lesz a felmelegedésben a tengertől való távolság is: nem véletlen, hogy relatíve a legrosszabb kilátásokkal Szlovénia fővárosa, Ljubljana rendelkezik, itt 8 fokkal melegebb lesz a legmelegebb hónapban, mint most, de hasonlóan járnak a környékbeli nagyvárosok – így Budapest is, ahová a mai szkopjei időjárást jósolja a tanulmány.

A kutatók szerint a vársoknak olyan kihívásokkal kell szembenézniük, amelyekkel eddig nem, és ez nemcsak technikai, de politikai kihívások elé fogja állítani a társadalmakat is: gyakorivá válnak az áradások és a szárazságok, erre pedig az infrastruktúra, amelynek fejlesztése komoly költségekkel jár egyszerűen nincs felkészítve.

Annak például akár örülhetnek a londoniak, hogy nem kell Spanyolországba menni nyaralni, csakhogy a száraz forróság egészen más következményekkel jár egy olyan városban, amit annak idején hűvösebb körülményekben terveztek: az asztmás megbetegedések és a forróság miatti szívproblémák sokkal inkább fognak jelentkezni Londonban az agyagos föld kiszáradása miatt, mint Barcelonában.

Vagy például a talajdnedvesség gyorsabb ütemű változása is nagyon komoly statikai problémákat jelenthet majd a városokban: az épületek süllyedése teljesen máshogy történhet, mint korábban. A Guardian által megkérdezett oxfordi kutató, Friederike Otto egyébként óvatosságra int a svájci kutatással kapcsolatban, amelyet inkább jó illusztrációnak, mint előrejelzésnek tart. Számos olyan nagy hatású változás előtt állunk, amit egyszerűen lehetetlen előre látni, túl sok változóval kell kalkulálni, ami lehetetlenné teszi a pontos előrejelzést.

A kutatás vezetője,  Tom Crowther is hasonlóan nyilatkozott a Guardiannak: szerinte azért is kell azonnal elkezdeni a felkészülést, mert a legtöbb változás menet közben fog kiderülni. 444.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás