Kedves Greta!
Nagy szeretettel gratulálok mindahhoz, amit igen rövid idő alatt elértél! 2018-ban, tizenöt évesen, törékeny diáklányként egyszál magad kezdtél tüntetni országod parlamentje előtt a globális felmelegedés miatt. Kiderült, hogy tudományos téren a téma alapos értője vagy, ugyanakkor az érzelmeid is vezérelnek. Akkor és azóta – teljesen jogosan – kemény szavakkal ostorozod a politikai döntéshozókat, hogy nem hoznak hatásos intézkedéseket a klímaváltozás ügyében. Népszerűséged rohamosan növekedett, számos rangos konferenciára hívtak megnyitó beszédet tartani. Szárnyára kapott a média, és már számos kitüntetésben részesültél otthon és világszerte. A Time magazin idén a 100 legbefolyásosabb embere között nevezett meg, és még béke Nobel-díjra is jelöltek.
Nem titkolod, hogy a személyiségedet az Asperger-szindróma írja le legjobban, vagyis enyhén autisztikus jellegű. Ennek egyik kísérőjelensége, hogy ha egy témát fontosnak érzel, akkor nem hagyod annyiban. Továbbá alkatodnak köszönhetően láthatólag lepereg rólad az olajipar mágnásainak és egyes politikusoknak a személyeskedő, rosszindulatú támadása. Aspergeres alkatodat a szupererődnek nevezed. Bravó, így lehet kihozni egy látszólagos hátrányból a lehető legjobbat!
Fellépésed emberek millióit ébresztette fel. Civil engedetlenséget hirdettél, forradalmat. Felerősítetted a klímasztrájk mozgalmat, inspirációd hatására a világ számos városában vonulnak az emberek újra és újra az utcákra. A témával foglalkozó könyveket nagyobb számban adják el, mint valaha. A politikusok nem mismásolhatnak már úgy, mint korábban tették. Legalább mondaniuk kell valamit, és reméljük, hamarosan a tettek mezejére is lépnek. Legfőbb követelésed, hogy az országok vezetői radikálisan korlátozzák a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátását, amelyek a felmelegedés legfőbb okozói.
Személyes életedben családtagjaiddal együtt gyakorlati példát adsz arra is, mit tehet bármelyikünk a probléma enyhítéséért. Vegánok vagytok, mivel a húsipar az egyik legnagyobb környezetszennyező (és tegyük hozzá: a legkegyetlenebb) iparág. Nem utaztok repülővel a káros üzemanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. Köszönjük, hogy a mindennapjaiddal is tanítasz!

Kedves Greta! A rajongód vagyok – de mégis van egy hiányérzetem veled kapcsolatban. Az orvosok azt mondják, hogy az igazi gyógyítás az, amikor a betegség gyökerét szüntetjük meg, és nem csak a tüneteit enyhítjük. Valójában a szén-dioxid és metánkibocsátás nem a legmélyebb oka a problémáinknak. Ez csupán a tünetek egyike. Azt mutatja meg, hogy mi történik, amikor az emberek tömegei esnek áldozatul a materialista életfelfogásnak. Eszerint a földhözragadt nézet szerint az emberi életnek nincs magasabb rendű célja, és csak úgy válhatunk boldoggá, ha minél többet ingereljük az érzékeinket, miközben egyre több pénzt és tárgyat birtoklunk. Ez a mohóság a Föld népességét sújtó valódi járvány.
Tudod, Greta, mi Krisna-hívők a Bhagavad-gítá tanításait követjük. A Gítá azt tanítja, hogy az ember csak akkor tud önmagát tudatosan szabályozva, mértékletesen élni, ha magasrendű belső örömet merít a lelki gyakorlataiból. Amikor egy ember a szívében boldog, akkor automatikusan lecsökken a világi élvezetekre való vágya – kevesebb dolgot gyárt, kevesebbet vásárol. Egy ilyen emberekből álló társadalom kevesebb gázt pufog a levegőbe, és így nem izzítja fel maga körül a levegőt.
Tudod, hogyan élünk mi, krisnások? Képzeld el, hogy Krisna követői évezredek óta vegetáriánusok. A vágóhidak agressziójához és az általuk okozott hatalmas környezeti károkhoz így egyáltalán nem járulunk hozzá. A Krisna-hívőknek olyan pici az ökológiai lábnyoma, mintha lábujjhegyen járnának.
Nem arra törekszünk, hogy egyre nagyobb és jobb kocsink és házunk legyen, mert tudjuk, hogy amikor mint lelkek elhagyjuk a testünket, ezeket a dolgokat úgysem vihetjük magunkkal. Egyszerű, mértékletes módon tartjuk fenn magunkat, miközben a lelki fejlődésre törekszünk. Nem iszunk alkoholt és nem használunk kábítószereket, hogy megőrizzük a józanságunkat. Így az Abszolút Igazságról, Istenről szóló tudásra tudunk koncentrálni, és megtanulunk azzal összhangban élni.
A cikk videóváltozata:
Képzeld, Greta, világszerte működnek a vallási elveink alapján működő ökofarmjaink is! Igen, a földek egy részét ökrökkel szántjuk, a teheneink szeretettel adott tejét isszuk és sohasem bántjuk őket. Gyümölcsöket és zöldségeket termelünk, és arra törekszünk, minél inkább önfenntartóak legyünk, ne függjünk a sötét füstöket eregető gyáraktól. A lelki fejlődésünk érdekében az indiai védikus írásokat tanulmányozzuk, továbbá egy csodálatos meditációt gyakorlunk a Haré Krisna mantra ismétlésével és közös éneklésével: Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma, Ráma, Haré Haré.
Greta, ezt látnod kell! Ez működik! Amikor az emberek boldogságot merítenek a spirituális gyakorlataikból, akkor valóban szelídebbé és szerényebb fogyasztóvá válnak, és képessé válnak arra, hogy kíméletesen éljenek együtt a környezetükkel. Ez egy olyan szenzáció, amely több mint ötezer éve le van írva a védikus szentírásokban, de sajnos az emberek többsége nem tud róla. Segíts nekünk, hogy ezt minél többeknek elmondhassuk és megmutathassuk!

Magyarországi farmunk, Krisna-völgy felett megszakad a Föld bolygót körülvevő, mérges gázfelhő. Egy falu méretű helyen ablak nyílik itt az égre, amelyen keresztül tisztán lehet látni a Nap fényét és minden létező végső forrását, Istent.
Ezúton szeretnélek meghívni Krisna-völgybe, hogy te és mi megbeszéljük, mi mindent tehetünk még a Föld és az emberiség megmentése, valamint a földlakók lelki felemelkedése érdekében. Hittársaimmal együtt őszinte szeretettel várunk!
Barátsággal, tisztelőd:
Ísvara Krisna Dásza
Dr. Tasi István