A rovat kizárólagos támogatója

Bár a legtöbbször csak a női parfümökről esik szó, pedig a férfiak részére is rengeteg kiváló illat áll rendelkezésre. A Myparfüm.hu összeállítása éppen ezért most az urak számára szeretne segítséget nyújtani néhány igazán fantasztikus illat bemutatásával, mégpedig a Guess kínálatából.

Guess márkatörténet

A Guess szót hallva sokak számára elsőként a farmer ugrik be, pedig a márka ennél sokkal többről szól. Azt már talán kevesen tudják, hogy a márkát, amely mára már az egyik legismertebb lett a világon, 1981-ben alapították a marokkói származású Marciano testvérek. Név szerint Georges, Armand és Paul. A munkát kiválóan felosztották egymás között. Georges volt ugyanis a divattervező, Paul volt a felelős a reklámokért, míg Armand feladata volt a disztribúció.

Első üzletüket nem máshol, mint Los Angelesben, a híres Beverly Hillsen nyitották meg. Az igazi áttörést ez hozta meg számukra. Nem sokkal később pedig, 1985-ben már a Vissza a jövőbe című filmben Michael J. Fox Guess farmert viselt.

Szintén a márkanévhez kapcsolódik az első unisex, valamint az első, nem indigó színű farmer, amely utóbbit egy mosodában tett látogatás ihletett.

Sok más divatmárkához hasonlóan, a Guess sem kizárólag a ruhákkal foglalkozott, viszonylag hamar ugyanis egyéb területeket is meghódítottak, hiszen cipők, ékszerek, órák és persze parfümök forgalmazásával is foglalkozni kezdtek.

Női illatok a Guess-től

A márkához igazán kiváló női illatok fűződnek. Úgymint a még mai napig is a legkeresettebb illatként számon tartott Guess Seductive, amelyet 2010-ben dobott piacra a márka. A parfüm egyediségére a koronát a különleges formatervezésű üvegcséje teszi fel. De emellett ott vannak még a szintén méltán népszerű Guess 1981 Indigo for Women, Guess Double Dare, Guess Guess Dare, Guess Guess, Guess Guess Girl Belle, valamint a Guess Guess Girl fantázianévre keresztelt illatok is.

Guess férfi parfümök

A Myparfüm.hu webáruházában természetesen a női illatok mellett megtalálhatóak a Guess férfi parfümjei is. Így például a Guess 1981 Indigo for Women férfiak számára készült változata, a Guess 1981 Indigo for Men, amely egy igazán kifinomult illat. Vagy akár a 2016-ban bemutatott Dare for Men, amely a kalandot, a szabadságot és a szexualitást idézi meg. De megtalálható még a kínálatukban a Guess Guess, Guess Guess Night, a Guess Night Access, valamint a 2011-ben bemutatott Guess Seductive Homme illatok is.

A weboldalon megvásárolható parfümök mindegyike EDT, méretüket tekintve pedig 50 és 75 milliliteres kiszerelésűek.

Ha a hölgyek szeretnék meglepni egy igazán különleges illattal a férfi ismerőseik valamelyikét, a Guess márka férfi parfümjeivel biztosan sikert aratnak. A termékek ráadásul díszcsomagolásban is megrendelhetőek, így lesz a parfümből egy igazán kiváló meglepetés.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás