A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: szeged.hu

Az orosz–ukrán háború és az energiaárak emelkedése miatt vonzónak tűnhet az ötlet, hogy Makón meginduljon a földgáz kitermelése. Ennek a lehetőségéről is beszélt Gulyás Gergely a július 7-i kormányinfón – mint kiderült, tévesen. Halász Noémi geológus Facebook-bejegyzésben magyarázta el, mekkora butaságokat beszélt a miniszter.

„Továbbá a makói földgázkapacitást kitermelését is napirendre kell venni, erre ma már adott a technológia, és a jelenlegi gázárak mellett már megéri a kitermelés” – mondta Gulyás Gergely a szokásos csütörtöki kormányinfón.

Halász Noémi geológus, a Momentum szegedi szervezetének alelnöke szerint ez a kijelentés újabb bizonyítéka annak, hogy a kormányban össze-vissza beszélnek, a szakmai véleményekre pedig nem hallgatnak. Mint írja, a Makói-árokban valóban van gáz, de kitermelni nem fogjuk tudni. A miniszter állításaival ellentétben ugyanis jelenleg nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges technológia. Hasonló körülmények között az Egyesült Államokban folyik jelenleg palagáz kitermelése, azonban a makói mezőben a hőmérséklet és a nyomás is jelentősen magasabb, mint a tengerentúli készletek esetében.

„Harminc évig kellene évi 50–60 kutat fúrnunk ahhoz, hogy évi 4 milliárd köbméter gázt (évente 14 milliárd köbmétert használunk el itthon) kitermelhessünk, HA, ismétlem, HA jók a készletbecslések. Az 50–60 kút/30 év egyébként az algyőinek duplája, míg a becsült idő a fele… Tehát se technológiánk, sem elég fúróberendezésünk nincs, hogy ezt elvégezhessük. Mondhatná erre Orbán Viktor, hogy kiküldi a fürkészeket, portyázókat és akkor szerzünk fúrókat. Aha, csak itt olyannyira sok fúróberendezésről van szó, hogy akkor sem lenne elég, ha egész Európa fúróberendezéseit összeraknánk. Itt sajnos nem elég fürkészni, portyázni és beszaladni az egyik kertészeti boltba és venni egy-két fúrót” – írja a szegedi geológus.

Gulyás Gergely a nagy mesemondó

Gulyás Gergely egyébként nem először tett megalapozatlan kijelentéseket a kormányinfón. Két hete például elnézést kellett kérnie, miután valótlanságokat állított a forint árfolyamáról.  Áprilisban azt hazudta, nincs akadálya annak, hogy Magyarország uniós helyreállítási tervét aláírják – ez egyébként azóta sem történt meg.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás