Hirdetés

Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett. A szakemberek idén is felmérték a fokozottan védett madárfaj létszámát, hogy pontos képet kapjanak a populációról. A túzokszinkronok adatai az elmúlt években körülbelül 10 százalékos gyarapodást mutatnak a Kárpát-medencében.

Míg a korábbi időszakban hozzávetőlegesen 1500 egyedre becsülték a magyarországi túzokállományt, addig néhány év óta már 1600 példánnyal számolnak a szakemberek, amit a januári adatok is alátámasztanak. A túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül Magyarországon van. A Kárpát-medencében három fő régió különíthető el a túzokállományok szempontjából, mindegyikben több rendszeres telelőterülettel, illetve dürgőhellyel (párzóhellyel). A természetvédelmi szakemberek minden év januárjában felmérik az itt  telelő túzokcsapatokat.

Az idei számlálás szerint 2200 fölé növekedett a Kárpát-medencei túzokállomány, mintegy 200 példánnyal többet regisztráltak, mint korábban. A legnagyobb előfordulási helyük a keletpannon régió, itt közel 1000 egyedet számláltak, míg a közép-magyarországi és a nyugatpannon régió mintegy 600-600 madárnak ad otthont. A túzokszámlálást azért télen tartják, mert ilyenkor mindig pontosabb képet lehet kapni egy-egy régió állományáról, hiszen a telelő madarak jól megfigyelhető, elkülönült csapatokba verődve töltik az időt, ezáltal pontosan megszámolhatók.

A túzok Magyarországon 1971 óta védett, 1979 óta fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke a legmagasabb kategóriát jelentő egymillió forint. Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a faj megóvását, külön szakértői munkacsoportot működtet és a Nemzeti Biodiverzitás Stratégiában is hangsúlyos szerepet kapott az állomány védelmének és növelésének kérdése, ami nagyban hozzájárul Magyarország biológiai sokszínűségének megőrzéséhez. Emellett számos program segíti a túzok védelmét: természetvédelmi pályázatok keretében jelentős védelmi intézkedések történtek, egyre több gazdálkodó folytat túzokbarát mezőgazdasági művelést, hangsúlyt kap a túzok- és apróvadvédelmi vadgazdálkodás megvalósítása, illetve – ahol szükséges – az áramszolgáltatók közreműködésével folyamatban van a légvezetékek földkábellel történő kiváltása is.

túzokok a Kiskunsági Nemzeti Parkban. Kép: Lóránt Miklós Túzok LIFE projekt-koordinátor

A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában című, 2016. július 11. – 2023. december 31. között futó LIFE pályázat fő célkitűzése a kifejlett túzokok elsőszámú veszélyeztető tényezőjének, az ütközésnek csökkentése középfeszültségű légvezetékek földkábellel történő kiváltásával. Ezzel egy időben a túzok élőhelyeken a faj ökológiai igényeihez igazodó mezőgazdasági művelés elősegítése, valamint térségi szintű ragadozógazdálkodási tevékenység megvalósítása tervezett a költési veszteségek csökkentése érdekében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás