Gazdagodott a Hármas-Körös flóralistája: a Körös-Maros Nemzeti Park Körös-ártér részterületén több mint száz év elteltével ismét felbukkant a gyilkos csomorika.
A gyilkos csomorika egy fehér ernyősvirágzatú, védett növény. Akár 150 centiméter magasra is megnő. Kifejezetten kedveli a mocsaras, vizenyős területeket, nádasokat, tavakat, lápokat.
A Dél-Tiszántúlon ezt a növényt kipusztultnak vélték, biztos adata több mint 70 éve nem volt (akkor Tímár Lajos kutató találta meg a Tisza-menti uszadékon). Eltűnésének oka az, hogy mocsári növényként a folyószabályozások után elvesztette élőhelyeit. A Hármas-Körös árterében ennél is régebbről, még a XIX. századból származnak az utolsó feljegyzések a jelenlétéről.
A közelmúltban dr. Jakab Gusztáv botanikus bukkant rá néhány példányra két helyszínen, a Halásztelki tanösvény mellett és a Békésszentandrási Duzzasztó és Hajózsilip közelében. Érdekesség, hogy bár ez a növény általában a vizes iszapon nő, most viszont korhadó fák uszadékáról került elő. Magját valószínűleg a víz hozta, áradáskor pedig a szétterült vízen lévő magok meg tudtak tapadni az uszadékon.
A gyilkos csomorika nem véletlenül kapta ezt a nevet, ugyanis valóban rendkívül mérgező növény.
Legmérgezőbb része a gumós, megvastagodott gyökértörzse. Mivel egyáltalán nem büdös, nem szúrós szagú, sőt inkább kellemes, édeskés ízű és zelleres illatú, ezért régen a legelő állatok is gyakran megették és megbetegedtek tőle. Ahol gyilkos csomorika van, ott a víz felszínén az olajhoz hasonló filmréteg alakul ki, ez utalhat a jelenlétére. A növény az emberre is komoly veszélyt jelenthet, heves görcsöket, nagyobb mennyiség elfogyasztása esetén pedig akár légzésbénulást és halált is okozhat.
