A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: azonnali.hu

Megsemmisítette a bíróság azokat a földhivatali határozatokat, amikkel egy magánszemély öt ingatlanjára jegyeztek be csak úgy elővásárlási jogot a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva.

„Győzelem az állami einstanddal szemben! Július 7-én a Veszprémi Törvényszék megsemmisített öt földhivatali határozatot, amelyekkel még a veszélyhelyzeti kormányrendelet alapján jegyeztek be elővásárlási jogot egy általam képviselt magánszemély három kőszárhegyi és két szabadbattyáni ingatlanára” – írta közösségi oldalán Schiffer András.

Az ügyvéd felidézte, hogy a 2020-as veszélyhelyzetet felhasználva kiadott kormányrendelet alapján a Magyar Államot a jogszabály erejénél fogva elővásárlási jog illeti meg minden olyan ingatlanra, ahol a rendeletben felsorolt ásványkincsek találhatók. A veszélyhelyzeti kormányrendelet viszont már önmagában is felvet alkotmányossági aggályokat.

„A bányahatóság mindenesetre nem sokat teketóriázott: heteken belül megkeresték a Fejér megyei Földhivatalt. A földhivatal pedig 2020. június 2-án -egyszerűsített határozattal- bejegyezte az elővásárlási jogot az ügyfél mind az öt ingatlanára (melyek közül kettőre még a bányatelek-jelleg sincsen feljegyezve). A hatóságok statáriálisan jártak el. Azt sem vizsgálták, hogy pontosan azok az ásványkincsek és úgy találhatóak-e meg valamennyi ingatlanon, amelyekről és ahogyan meghatározva a jogszabály rendelkezik” – írta Schiffer András.

Az ügy során bányahatóság még csak nem is értesítette a tulajdonost, hanem egyszerűen egy levélben „utasította” a földhivatalt. Az érintett perre vitte az ügyet és a Veszprémi Törvényszék megállapította: törvénytelen volt a földhivatal eljárása, hogy a bányahatóság végrehajtható határozata hiányában, egyszerűsített határozattal jegyezte be az Állam javára az elővásárlási jogot – írta az azonnali.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek