A rovat kizárólagos támogatója

Norvégia 60 százalékkal csökkentette az Amazonas esőerdői védelmére Brazíliának nyújtott éves támogatását, mert 2016-ban nőtt az erdőirtás mértéke az országban.

Norvégia egy egymilliárd dolláros, hosszú távú program keretében évente nyújt anyagi támogatást Brazíliának, hogy ne vágják ki az őserdőket és próbáljanak tenni a globális felmelegedés ellen. Ez a 2009 -2015 közötti évek átlagában nagyjából 110 millió dollárnyi támogatást jelentett évente, azonban a brazilok ennek ellenére nemhogy visszavettek volna, de még intenzívebben is kezdték pusztítani az őserdőt. Emiatt Norvégia úgy döntött, hogy 60 millió dollárral megvágja a támogatást.

Ha az erdőirtás mértéke nő, a támogatás csökken – foglalta össze tömören és velősen Vidar Helgesen környezetvédelmi miniszter. 

Brazíliában a 2015 júniusa és 2016 júniusa közötti 12 hónapban 7900 négyzetkilométer erdőt vágtak ki, ez akkora, mint a görögországi Kréta szigetének területe (és 1700 négyzetkilométerrel több, mint egy évvel előtte). Bár ez még mindig jobb, mint a 2005 előtti évi 19 ezer négyzetkilométer.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás