A rovat kizárólagos támogatója

A Magyar Bioetanol Szövetség aggodalommal figyeli, hogy a sajtóban ismételt támadások érik a bioüzemanyagokat és ezen belül a bioetanolt is különböző ürügyek – legutóbb például az élelmiszerárak világméretű emelkedése kapcsán – közölte a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ).

A szövetség szerint sok, a környezetért aggódó laikust is megzavarhat a bioüzemanyagok ellen folytatott kampány, holott az Európai Unió két éve elfogadott irányelve (2009/28/EK) megfelelő szakmai körültekintéssel jött létre. Az Európai Parlament és az Európai Tanács közös döntése világosan fogalmaz, és bár értelmezése nyilván bizonyos szintű szakértelmet igényel, a bioetanollal, biodízellel egyértelműen, mint környezetbarát termékekkel számol.

Az irányelv elfogadása 2009-ben lezárta a vitát a megújuló erőforrások jótékony környezetei hatásairól és azok mértékéről, melyek folyamatos megkérdőjelezése addig az ellenlábas szervezetek kedvelt gyakorlata volt. Úgy tűnik azonban, hogy az anyagilag súlyosan ellenérdekelt felek nem nyugszanak bele dollármilliárdos profitjuk csökkenésébe, és folytatják a bioüzemanyagok lejáratására indított kampányukat – áll az MBSZ közleményében.

A szövetség szerint az utóbbi időszakban sokan az élelmiszerárak világméretű emelkedését igyekeznek összekapcsolni a bioüzemanyagok biztató terjedésével, noha valójában az élelmiszerár-növekedésben más tényezők sokkal súlyosabb szerepet játszanak, így például az üzemanyagok és az energia ugrásszerű drágulása mellett a műtrágya közel 35 százalékos árnövekedése.

Az MBSZ közleményében kiemeli, hogy emellett a világ élelmiszer-ellátására jelentős befolyást gyakorolnak azok a befektetők is, amelyek az elmúlt két évtizedben jelentek meg a határidős termékek piacán, kifejezetten spekulációs céllal, tehát nem felhasználni akarják a búzát vagy kukoricát, hanem profitot kívánnak elérni az árfolyam-különbözetből. A világgazdasági válság hatására sok befektető próbálkozott meg az árupiacokon, ahol 2005-2008 között a beáramló tőke mintegy 80 százalékos áremelkedést generált.

A Magyar Bioetanol Szövetség azonban felhívja a figyelmet, hogy a hazai helyzet nagyban különbözik a nemzetközitől.

Magyarországra nem az jellemző, hogy a bioüzemanyag-ipar az éhezők elől venné el a kenyeret – hangsúlyozza a közleményben Héjj Demeter, az MBSZ elnöke. "Éppen ellenkezőleg: a bioüzemanyag-gyártás végre biztos felvevőpiacot jelentene az évtizedek óta túltermeléssel küszködő magyar mezőgazdaságnak. Ez a kapcsolódó ágazatokkal együtt további, jelentős számú munkahelyet teremthetne elsősorban vidéken" – fogalmazott a szövetség elnöke.

Kapcsolódó anyagok:

A bioüzemanyagok miatt növekedhet az éhezés

Miért nőnek az élelmiszerárak?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás