Hirdetés

Nehéz logikát találni abban, hogy olyan utakat tesznek fizetőssé, melyek célja, hogy elszívják a forgalom egy részét az (egyébként ingyenesen járható) belvárosi főutak elől, ráadásul mindezt néhány évvel a dugódíj kötelező bevezetése előtt. A portfolio.hu végignézte, hogy az egyes útszakaszok fizetőssé tétele kiket és hogyan érinthet, valamint megpróbált logikát találni a tervezetben – kevés sikerrel. Közben kiderült, hogy Orbán EU-ra hivatkozása is hazugság.

Mielőtt elolvasnák a nagy káoszt okozó zavaros és önellentmondásos orbáni terveket, érdemes egy kínai zsákutcával megismerkedni:

A pekingi 5-ös számú körgyűrű (a kínai fővárost több autópálya is körbeöleli) 2001 és 2003 között több szakaszban nyílt meg, teljes elkészülése után fizetős útként. A személygépkocsiknak kilométerenként fél jüant kellett fizetniük (akkoriban kevesebb mint 12 forint), aminek hatására az autósok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elkerüljék a sztrádát. A szomszédos 4-es számú körgyűrűn órákig ültek a dugóban, csak azért, hogy elkerüljék a díjfizetést, a szellemsztrádaként emlegetett 5-ös körgyűrű pedig a tervezett kapacitás 10%-ával üzemelt. (A gyenge forgalom miatt sokan városi autóverseny-pályának használhattak.) Ezt látva a hatóságok 2004-től ingyenessé tették az autópálya használatát, aminek hatására a forgalom megnőtt, de a pekingi autósokban olyan "törést" okozott a kezdeti fizetési kényszer, hogy azóta sem alakulnak ki soha dugók a 21 milliós metropoliszt körülölelő 5-ös számú körgyűrűn.
 

Harctérré válhat Budapest és környéke

 

Mi az Orbán-kormány koncepciója, – ha egyáltalán van?

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a "megyei útdíj-matricák bevezetése jelentős könnyebbséget jelent a forgalomban részt vevőknek, az M0-s autóút egy részére kiterjesztett térítési kötelezettség miatt pedig nem nő a budapesti belvárosi forgalom". Indoklása szerint az útdíjrendszer átalakítását az uniós és a hazai forrásokból épült útrendszerek egymáshoz való viszonyának rendezése kívánja meg.

A kormányszóvivő szerint mindez összefüggésben van a vasúti közlekedés és a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésével is, a kormány kiemelt célja ezekre szoktatni az embereket. Véleménye szerint a közösségi közlekedés nyújtotta lehetőségek és az összeg nagysága miatt nincs olyan aggályuk, hogy a forgalom a belvárosi utakra terelődik.
Részletek a portfolio.hu-n >>>
 


"Az M0-s körgyűrű a magyar autópálya-rendszer része. Egyes részei uniós kötelezettség miatt válnak fizetőssé. Ez a külföldieket és a magyarokat is érinti. Egységes rendszert tudunk jól működtetni." – többek között ezt mondta a Napi Gazdaságban pénteken megjelent hosszú interjúban Orbán Viktor kormányfő a nagy vihart kavart megyei matricarendszer bevezetésével kapcsolatban. A kijelentést nehezen tudta értelmezni a portfolio, így megkereste az Európai Bizottság magyarországi képviseletét, ahonnan szombaton érkezett a pontosító válasz:  Cáfolja Orbán kijelentését Brüsszel 
 


Fizetős M0-s? Kész ráfizetés!

Fizetős M0-s? Kész ráfizetés!

Elhibázott az M0-s egyes szakaszai és a fővárosi autópálya-bevezetők díjasításának terve. Ezeknek az utaknak a bevonása az útdíjfizetési rendszerbe jelentősen növelné a forgalmat az alsóbbrendű utakon, jelentősen súlyosbítva a környezet szennyezését – írta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a Levegő Munkacsoport.

 

Kapcsolódó anyagok:

Belefulladunk? Fizetős lesz az M0 is

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás