A rovat kizárólagos támogatója

Pilisborosjenő Község Önkormányzata, a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő ma háromoldalú megállapodást írt alá Pilisborosjenőn, a települést övező természet hatékonyabb védelméért. A Pilisi Bioszféra Rezervátum működtetése érdekében közösen végzett, összehangolt tevékenység eredményeképpen 25 hektáros örökerdő, új, a turizmust és a természetbarát erdőlátogatást segítő létesítmények jönnek létre.

Pilisborosjenő egyik legnagyobb értéke a falut ölelő természet, amelyet nem csak az itt élők, hanem a tágabb, fővárosi térségből érkező erdőjárók, turisták is élveznek. A most aláírt, természetvédelmi-szakmai és turisztikai kérdéseket egyaránt érintő szerződés alapján a felek kölcsönösen számíthatnak egymás szakértelmére és támogatására a térség élőhelyvédelemében, a turisztikai fejlesztésekben és a településfejlesztésben, valamint a szemléletformálásban.

A megállapodás szerint a Pilisi Parkerdő Pilisborosjenő lakóövezetének határában 25 hektár, cser és kocsánytalan tölgy főfafajú, kísérleti örökerdőt hoz létre, amelyben az erdő társadalmi szerepe, a klímaváltozás lassítása és a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából is fontos kísérleteket, kutatást, beavatkozásokat végez. A Pilisi Parkerdő ezen túl a falu környéki erdőrészleten nemcsak átütemezi, lassítja az erdőgazdálkodás során tervezett fakitermelést, hanem annak széleit a tájképi szempontok figyelembevételével, organikusan alakítja ki. A természetbarát erdőlátogatást segítő infrastruktúra és a túraútvonalak fenntartása és újak kijelölése, valamint a település bekapcsolása a meglévő, népszerű, kerékpáros és lovas hálózatokba – Pilis Bike, Pilis Ride – szintén az együttműködés keretében valósulhat meg.

Leendő örökerdő elhelyezkedése Pilisborosjenő szélén

„A Pilisi Parkerdő alapító igazgatója, az Európa- és Bedő Albert-díjas erdőmérnök, dr.Madas László szellemi örökségét is követi fenntartható erdőgazdálkodásában, összehangolva a természetvédelmi és a gazdálkodási célokat, biztosítva az erdők teljeskörű ökoszisztéma-szolgáltatását. A Pilisborosjenő határában létrejövő, 25 hektáros örökerdő szervesen illeszkedik abba a generációról generációra öröklődő törekvésünkbe, hogy a kezelésünkben lévő erdőkben folyamatosan növeljük az örökerdők területét, amely mára meghaladja a 10 000 hektárt – mondta a megállapodás aláírása kapcsán Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park a Pilisborosjenő környékén jelentős területeket borító feketefenyő visszaszorításában és őshonos fajokból álló növénytársulások létrehozásában vállalt szakmai koordinációs feladatot, melyre elsősorban a Fehér-hegyen és a Várvölgyben van szükség. Itt ugyanis a tájidegen faj az értékes honos fajok kárára nyer területeket. Fontos pontja a megállapodásnak a folyamatos biotikai adatszolgáltatás, melynek segítségével a felek naprakész információval rendelkeznek a terület természeti állapotáról. Környezeti nevelési programjaik az iskolás korú gyermekeket hozzák közelebb a természethez.

Borosjenői patak állapotának természetközeli állapotba rendezése komoly szakmai feladat a biodiverzitás és vízelvezetés megtartás elősegítésével együtt

Füri András a DINPI részéről elmondta: „A nemzeti park dolgozói elsősorban a környezeti nevelés, a természeti értékek őrzése és az élőhelyek helyreállítása területén tudnak segítséget nyújtani. Nagyon nagyra értékeljük, hogy Pilisborosjenő önkormányzata ezeken a területeken ilyen elkötelezett. A “Pilis Bioszféra Rezervátum” elnevezés kicsit megtévesztő, mert a “rezervátum” szó tiltást, kirekesztést sugall, ezzel szemben az UNESCO által életre hívott program lényege éppen az emberek, elsősorban a helyi lakosok, gazdálkodók és természeti környezetük harmóniájának megteremtése. Úgy érzem a háromoldalúan aláírt pilisborosjenői együttműködés tökéletesen megfelel ennek a célkitűzésnek.”

Pilisborosjenő Község Önkormányzatának a közösség aktivizálásában tett vállalása lehetővé teszi a nagy élőmunka-igényes beavatkozások elvégzését – például országosan egyedülálló, kísérleti módon a lakosságot is bevonó  örökerdő kialakításba –, egyúttal közelebb hozza a lakosságot a természetvédelemhez és az erdészethez. Az önkormányzat elnyert pályázataiból – amelyek kivitelezése várhatóan 2022 nyarán indul – számos, természetjárást segítő beruházást végez: parkolót épít az ófalu elején a Tűzoltóság mellett, a Kövesbérc alján, gyalogátkelőhelyet épít ki a Kéktúra útvonalán a 10-es út – Kövesbérci utca kereszteződésében, de ugyanezt a célt szolgálja a Gesztenyés-pihenő megvalósítása is.

A Pilis Ride hosszúhegyi szakasz Pilisszántó és Csobánka között fut, ebbe fog belekapcsolódni a Pilisborosjenőről érkező lovas útvonal

A fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a turizmus fenntarthatóvá váljon, ezáltal mind a természetre, mind a helyi lakosokra  gyakorolt nyomás csökkenjen. A 2021-ben a Pilisben regisztrált 32 millió látogató alkalom kiemelten érinti a falut, ugyanis Pilisborosjenő a fővároshoz legközelebb fekvő pilisi település. Így különösen fontos a tájékoztatás, a koncentrált tömeg szétterítése, a természetjárás körülményeinek biztosítása, a szabályozott parkolás és tömegközlekedés könnyebb elérésének segítése. A település vállalást tesz továbbá, hogy éves rendszerességgel a lehetőségeihez képest anyagilag járul hozzá a közösen egyeztetett természetvédelmi programhoz.

Leendő Gesztenyés pihenő látványterve Pilisborosjenőnél

Tömöri Balázs Pilisborosjenő polgármestere megjegyezte: „Mind a falubeliek, mind a hozzánk érkező nagyszámú kiránduló számára fontos, hogy az épített környezetből falunk határában lévő természetbe kisétálva fel tudjon töltődni, élményeket szerezzen. A Pilisi Bioszféra Rezervátum keretében létrejövő együttműködés egy erős lépés abba az irányba, hogy természeti értékeink kezelése, védelme még magasabb szintre lépjen. A településvezetés kiemelt figyelmet fordít a falu természeti környezetére. A szorosabbá váló együttműködésnek köszönhetően már a megállapodás előkészítése során is értékes szakmai segítséget kaptunk mindkét szervezettől önkormányzati rendeletek és állásfoglalások készítéséhez.”
Képgaléria az eseményről >>>

Háttér:

Az 1981-ben kijelölt Pilisi Bioszféra Rezervátum a Pilis és a Visegrádi-hegység teljes területét magában foglalja. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság kooperációjában működtetett rezervátum célja az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség megőrzése, a fenntartható fejlődés elősegítése, a kutató és oktató tevékenység folytatása. A bioszféra területén fekvő településeknek jó eszköze lehet a hatékony, szakszerű természetvédelem és a fenntartható természethasználat elősegítésében ilyen háromoldalú szerződés, melyet Pilisszentiván és Pilismarót után Pilisborosjenő is megköt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás