A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hvg.hu/360

Nem tudni, pontosan hányan élnek az immár nyolcmilliárdos emberiségből városokban, mert országonként változó ennek a településformának a meghatározása. A definícióra azért is szükség lenne, mert a megapoliszokra kulcsszerep vár a jövőben.

Melyik a világ legnagyobb városa? Sermersooq. Nincs miért szégyenkezni, ha nem rémlik ennek a településnek a neve az iskolai földrajzórákról, hiszen csak 2009 óta létezik, Grönlandon található, és mindössze 23 ezer lakosa van. Nem is a lélekszám tekintetében csúcstartó, hanem a területe alapján: 531 900 négyzetkilométer a kiterjedése. A közel hat magyarországnyi „település” példáját részben „elrettentésként” említi a világ demográfiai adatait közérthető formában tálaló amerikai World Population Review, hogy rávilágítson, milyen nehéz egy ilyen nem túl bonyolultnak tűnő kérdésre választ adni. Ennek oka pedig elsősorban az, hogy a „város” fogalmának nincs egységes meghatározása.

A század közepére háromból ketten lesznek városlakók

A napokban a nyolcmilliárdos lélekszámot átlépő emberiségnek már biztosan több mint a fele él – a sermersooqinál jóval sűrűbben lakott – városokban. Ekkora mértékű urbanizáció történelmi léptékkel viszonylag friss fejlemény, hiszen még 1800-ban is tízből kilenc embernek falun volt az otthona. Másfél évtizede azonban kiegyenlítődött ez az arány, nem utolsósorban azért, mert Indiában és Kínában az 1980-as évektől nagyon felgyorsult a városiasodás. A század közepére az előrejelzések szerint a világon átlagosan háromból több mint ketten lesznek városlakók. Legalábbis az ENSZ így kalkulál, de vannak, akik szerint ezen rég túl vagyunk.

Az urbanizáció mértéke már 2015-ben elérte a 85 százalékot – állítják például az Európai Unió Atlas of the Human Planet projektjének kutatói. Ezt arra alapozzák, hogy – szemben az ENSZ demográfusaival, akik elsősorban az egyes országok „önbevallására”, azaz a népszámlálási adatokra hagyatkoznak – ők nagy felbontású műholdképeket is használnak a városok méretének és lakosaik számának megbecsüléséhez. A közigazgatási határokon kívül ugyanis gyakran jelentős népesség tartozik még egy-egy településhez. Az EU javasolt definíciója szerint városnak az 50 ezer lakosú, négyzetkilométerenként 1500 fős népsűrűségű településeket kellene nevezni, de az urbanizáció számításakor ezekhez kell sorolni a „laza városszerkezetű” területeket (urban cluster), ahol 5 ezernél többen – és négyzetkilométerenként legalább háromszázan – laknak.

Más kérdés, hogy a műholdképek alapján sem mindig bontható ki a teljes igazság, hiszen felülről számos mezőgazdasági jellegű épület is lakóingatlannak tűnhet – figyelmeztet a washingtoni World Resources Institute városkutatója, Anjali Mahendra. Kétes esetekben szerinte aligha spórolható meg, hogy a demográfusok a helyszínen tájékozódjanak a valós helyzetről.

Városok sorrendje lakosságszám szerint

Forrás és bővített lista >>>

Svédországban már 200 fős település lehet város, Egyiptomban 100 ezres

A fogalmi tisztázásra azért is mihamarabb szükség lenne, mert jelenleg, kis túlzással, ahány ország, annyi városdefiníció. A szélsőségeket mutatja, hogy
Grönlandon vagy Svédországban már 200 fős településeket városnak titulálnak, bár utóbbi helyen csak akkor, ha az épületek nincsenek 200 méternél távolabb egymástól.
Egyiptomban viszont 100 ezer lakosnál van ez a határ. Szakértők szerint ott azért olyan szűkmarkúak a városi cím adományozásával, mert egy ilyen rangú településen számos intézményi és infrastrukturális fejlesztést kell(ene) a kormánynak elvégeznie.
A világon a legtöbb helyen 2–5 ezer lakos a várossá nyilvánítás alsó határa, de Magyarországon – az évtizeddel ezelőtti szigorítás óta – 10 ezer fővel lehet csak erre a rangra pályázni. További feltétel idehaza még a megfelelő gazdasági, infrastrukturális fejlettség, bizonyos – oktatási, közegészségügyi, rendészeti – intézmények megléte, illetve az önkormányzat térségi szervezőképessége. Máshol is szabnak különféle kritériumokat, Indiában például azt, hogy a településen élő férfiak háromnegyede ne a mezőgazdaságban dolgozzon.

Nem csupán a legkisebb, hanem a legnagyobb városok körét sem könnyű meghatározni.

Az bizonyos, hogy a lélekszám alapján felállított rangsor első 10–15 helyén többségében ázsiai megapoliszok találhatók, és a jelenlegi becslések mindegyike Tokiót teszi az első helyre, ahol több mint 37 millióan laknak (Japán lakosságának közel egyharmada). Ezt a helyezést azonban hamarosan (feltehetően 2030-ra) Delhi veszi át tőle.

Az eltérő sorrendek kapcsán érdemes felidézni New York példáját, amit – attól függően, hogy mekkora kiterjedésű agglomerációt vesznek figyelembe – lehet 8,8 milliósnak, de akár két és félszer nagyobbnak, 21,5 milliósnak tekinteni. Ezért szerepelhet az egyik rangsorban a 41., míg a másikban a 11. helyen. Utóbbi esetben, amikor nagyjából 12 ezer négyzetkilométernek számítják a területét, New York a világ legnagyobb kiterjedésű városa is (természetesen csak akkor, ha nem veszik figyelembe a Sermersooq-féle gigaképződményeket).

Létezik egy harmadikféle “legnagyobbsorrend”: az, ami a nagyvárosok „kisugárzását”, kulturális, civilizációs hatását méri. Ezt a meglehetősen szubjektívnek tűnő rangsort a Kearney nemzetközi tanácsadó cég Global Cities Indexe próbálja számokkal alátámaszthatóan felállítani. Ehhez 156 világváros teljesítményét veti össze abból a szempontból, hogy milyen mértékben képesek vonzani, megtartani és generálni a tőke, az emberek és az ötletek globális áramlását. Az élboly sorrendje évek óta változatlan: New York, London, Párizs, Tokió, de a legjobb tíz között szokott szerepelni Peking, Los Angeles, Chicago, Szingapúr és Hongkong is.

megalopolisz New York USA

A mega­poliszok – azaz, definíció szerint, a tízmilliósnál nagyobb települések – vizsgálata azért is fontos, mert az urbanizációs trendek alapján kulcsszerepük lesz az emberiség jövőjében – hívja fel a figyelmet Kevin Ward manchesteri demográfus. A számuk dinamikusan nő: az ENSZ becslése szerint a jelenlegi 31 helyett 2030-ra már 43 ilyen méretű város lesz világszerte, a század derekára pedig az emberiség akár kétharmada is ilyenekben élhet.

Ekkora népességkoncentráció mellett különleges kihívások várnak a települések vezetőire. Részben a korábbi évtizedek infrastrukturális örökségének megújítása, részben a növekedés fenntartható módon való menedzselése – sorolja Ward. Létkérdés a közlekedési hálózat átgondolása, akár teljes újraszervezése, illetve a 2050-re feltehetően megháromszorozódó szemétmennyiség kezelése (reciklálása) – teszi hozzá a The Economist összeállítása. Ezeken a területeken nem szégyen kisebb (olykor jóval kisebb) városok működő modelljeiből tanulni. A brit hetilap Los Angeles komposztálási gyakorlatát, Helsinki (tömeg)közlekedési megoldásait, illetve a bő hétmilliós indiai Ahmedabad okosváros-fejlesztési módszereit ajánlja a megapolisz-vezetők figyelmébe. Utóbbi helyen évtizedekre előre gondolkodva tervezik az utakat vagy a közszolgáltatásokat.

Külön nehézséget jelenthet a megalopoliszok, azaz az egymással lassan összenövő szupervárosok övezeteinek kezelése. Ilyen régióból világszerte már jó pár létrejött, az elsők között a Bostontól Washingtonig közel 650 kilométeren át húzódó, több mint ötvenmilliós agglomeráció. De például Indiában a Kolkata (régi nevén: Kalkutta) körüli megalopolisz százmilliós nagyságrendű. Nagy lehetőségeket, de még nagyobb veszélyeket tartogathat, hogy ezek a beláthatatlan méretű urbánus övezetek a következő évtizedekben a világ szegényebb részein is fejlődésnek indulnak. Az egyik ilyen, Afrika nyugati felén, közel ezer kilométeren – a nigériai Lagostól Beninen, Togón és Ghánán keresztül az elefántcsontparti Abidjanig – összeépülő városfürt. Becslések szerint a század végére ez lehet a világ legnagyobb megalopolisza, akár félmilliárd lakossal. Mindez – véli Daniel Hoornweg, az Ontariói Műszaki Egyetem urbanistája – óriási gazdasági potenciált jelent, ám ha nem sikerül hatékonyan fejleszteni a régiót, akkor elszabadulhat a pokol. ¬
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek