A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 444.hu

Támogató üzeneteket és kritikát is sokat kapott a Németország déli részén fekvő Tübingen polgármestere, Boris Palmer, aki felvetette, hogy akár 600 százalékkal is lehetne emelni a parkolási díjakat a városban, hogy így szorítsák ki a nagyobb autókat.

A Guardian beszámolója szerint a Zöldek színeiben megválasztott polgármester a SUV-ok, azaz a városi terepjárók tulajdonosait akarna jobbá megsarcolni, és az eddigi éves 30 eurós parkolási díj helyett 360 eurós díjat akart kivetni. Ez a terve még nem ment át az illetékes bizottságon, a 180 eurós javaslat viszont első körben igen. A helyi lapok beszámolója szerint 180 eurót annak kell majd fizetnie, akinek a belsőégésű motorú autója 1800 kilogrammnál többet nyom, míg elektromos autóknál 2000 lesz a limit. Felmentést a mozgáskorlátozottak kaphatnak, illetve azok, akik gondozói munkát végeznek, és munkájukhoz szükségük van az autójukra.

Palmer 14 éve vezeti a várost, javaslatai nem először váltottak ki országos figyelmet. Elmondása szerint most az volt a célja, hogy rávegyék az autótulajdonosokat, hogy autóik helyett inkább a tömegközlekedést használják. Emellett a polgármester szerint érezhető különbség kell legyen aközött a díj között, amit egy apró, városi autó tulajdonosa kell megfizessen ahhoz képest, amit egy nagy autó tulajdonosa. E utóbbiakra ugyanis egyszerűen nincs szükség a városban, tette hozzá.

A többi városhoz hasonlóan Tübingen is klímasemleges akar lenni 2030-ra, és ehhez többek között a tömegközlekedés bővítése az egyik eszköz. Emellett csökkentenék a jegyárakat is, és ezt a városvezetés a befolyó parkolási pénzekből finanszírozná. Hasonló koncepciót több másik német város is elkezdett kidolgozni.

A parkolási díj emeléséről szóló végső döntést a hónap végén hozhatja meg a közgyűlés, de a Guardian cikke szerint Palmer már bírja a klímaügyi bizottság támogatását, ez pedig zöld utat jelenthet a javaslat elfogadásához.

Palmer még nyáron, a közösségi oldalán jelentett be a tervét, amikor a “kedves autóvezetőkhöz” fordulva közölte, hogy ők nem fizetnek az utakért, és elég adót sem fizetnek, a kedvenc közlekedési módjukat pedig masszívan támogatja az összes többi adófizető és a jövő generációi. Ha az árak azt tükröznék, amennyit tényleg fizetnetek kéne, évi 30 euró helyett 3000 euró lenne a megfelelő ár, írta még.

Mint a 444 írja, szavait akkor sokan felháborodva fogadták, volt, aki autósüldözéssel vádolta, de Palmer azzal válaszolt, hogy csak azok ellen akar fellépni, akik elvárják, hogy mások fizessenek az ő parkolóhelyükért, és utána még nekik álljon feljebb. Szerinte a németek amúgy is túlságosan érzelmesek, ha az autóikról van szó.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek