Hirdetés

Reális esély van arra, hogy francia mintára belátható időn belül a magyar jogszabályok is rendelkezzenek az élelmiszer-pazarlás megfékezéséről. A hazai üzletláncok előremutatónak tartják a törekvést, de a többségük állítja, már eddig is tett azért, hogy minél kevesebb étel kerüljön a szemétbe.

Franciaországban ma már a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek nem dobhatják ki a megmaradt élelmiszereket, kötelezően jótékonysági szervezeteknek és élelmiszerbankoknak kell felajánlaniuk. Mivel Magyarországon évente közel 1,8 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, a közelmúltban Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter e jó gyakorlat átvételéről is tárgyalt Eric Fournier francia nagykövettel.
A tárca a Magyar Nemzet érdeklődésére nem tájékoztatott arról, hogy van-e céldátum a törvénykezésre, azt azonban kifejtette, hogy a legtöbb élelmiszer-hulladék a háztartásokban keletkezik, egy magyar család évente átlagosan száz kilogramm élelmiszert dob ki. Nincs szó a francia törvény változatlan formában történő átvételéről, a hazai kereskedelmi viszonyok ugyanis jelentősen eltérnek a franciaországi gyakorlattól.
Álláspontjuk szerint egy hatékony kampánnyal egy-két év alatt jelentősen mérsékelhető a kidobott élelmiszer mennyisége, az erre kidolgozott program egyeztetés alatt áll. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelte, hogy nagymértékben egyszerűsödött az adományozás jogi, pénzügyi feltétele, például ma már nem terheli áfafizetési kötelezettség. Az FM a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (MÉE) jelentését is idézi, amely szerint 2015-ben 2600 tonnát, az előző évhez képest ezer tonnával több élelmiszert tudtak eljuttatni a rászorulóknak. Aláhúzták, hogy a növekedés nagy része az áruházláncokból származik.

Cél: egyetlen falat se menjen kárba

– A Tesco 2007 óta működik együtt a MÉE-vel, eleinte adománykonvojok és szezonális édességek formájában – közölte a hipermarket sajtóosztálya. A napi szintű élelmiszerfelesleg-gyűjtés 2014-es elindulása óta bővítik az átadható termékek körét, jelenleg a zöldségek és gyümölcsök rendszeres átadását tesztelik. Az élelmiszerbank munkáját 2014 szeptemberétől 2016 januárjáig 430 millió forint értékben, ezer tonnányi termékkel, elsősorban pékáruval támogatták. Összekészítik a vásárlói térből a raktárakba visszagyűjtött élelmiszer-felesleget, főként kenyeret, de a vasárnapi zárva tartás óta már egyéb vegyes élelmiszereket is.
A Tesco élelmiszermentő programjába eddig 65 áruház kapcsolódott be itthon, emellett az 1029 hipermarketet tömörítő közép-európai üzletágának minden országában megosztják az élelmiszer-hulladék kezelésével kapcsolatos tapasztalataikat. A térségben a cégcsoport 2015 októberéig 1731 tonna feleslegessé vált élelmiszert juttatott el jótékonysági szervezeteknek. A cél az, hogy egyetlen falat fogyasztásra alkalmas élelmiszer se menjen kárba a közép-európai üzletágban. Az élelmiszerbankkal közösen 2015 decemberében három nap alatt 2780 önkéntes segítségével 382 ezer adag étel elkészítésére elegendő élelmiszer gyűlt össze, amelynek összértéke 65 millió forint volt.

 

Eladományozzák az eladhatatlant

A Spar is eladományozza az eladhatatlan minőségű zöldséget, gyümölcsöt, pékárut, tej-, illetve húskészítményeket. Jelenleg 101 szervezettel állnak kapcsolatban, ami az általuk juttatott élelmiszer felett megmarad, azt biogázüzemben hasznosítják. A 400 üzletben, két logisztikai központban és egy húsüzemben évi 1900 tonna biológiailag lebomló hulladék képződik, amely 1,33 millió kWh zöld- energia termelését teszi lehetővé. Elmondták, ez az energiamennyiség több mint 300 háztartás éves áramfogyasztását fedezi. Ezen kívül a Máltai Szeretetszolgálattal is stratégiai partnerségben állnak két évtizede.

Az Auchant is szerződés köti az élelmiszerbankhoz, tavaly tesztjelleggel a solymári áruházukból ötven tonna kenyeret és pékárut juttattak el a rászorulóknak. Az év végén a törökbálinti kirendeltségük is csatlakozott az élelmiszermentéshez. A Baptista Szeretetszolgálattal is kapcsolatban állnak, tavaly 30 millió forint értékben adományoztak a különböző szervezeteknek, amely illatszereket, vegyi és textiltermékeket is tartalmazott.

Az Aldi vadasparknak, állatkertnek, menhelynek és őstermelőknek is adományoz. A Lidl arról számolt be, hogy minimalizálják a keletkező hulladékot, amelynek 95 százalékát újrahasznosítják. A CBA tájékoztatása szerint a franchise-partnerek saját hatáskörben döntenek arról, hogy a közeli minőségmegőrzési idővel rendelkező árucikkeket jelentős árkedvezménnyel értékesítik, vagy felajánlják humanitárius célokra- derült ki a Magyar Nemzet körképéből.

Hogyan pazaroljuk az élelmiszert?

Hogyan pazaroljuk az élelmiszert?

A férfiak pazarlóbbak, mint a nők, legalábbis ami az élelmiszereket érinti. Az Élelmiszervizsgálati Közlemények (ÉVIK) tudományos szaklap legújabb számában publikált kutatás szerint emellett a 30-as éveikben járó korosztály dobja ki a legtöbb élelmiszert a kukába.

Az ÉVIK többi cikkéből az is kiderül, hogy bizonyos fogyasztói csoportok az átlagosnál jobban kitettek a növényvédő-szereknek, megtudhatjuk, hogyan viselkednek a mikrobák a napjainkban egyre népszerűbb sous-vide technológia alkalmazása során, hogyan változik a kávé polifenol-tartalma a pörkölés hatására, illetve, hogy miért létfontosságú elem a nikkel.

Kapcsolódó anyagok:

Így bánnak az osztrákok az élelmiszerhulladékkal

Környezetbarát áramtermelés ételhulladékból

Veganizmus és élelmiszer pazarlás

Hogyan pazaroljuk az élelmiszert?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás