A rovat kizárólagos támogatója

A fülemülesitkék egyedszámcsökkenésének megállításáért indult az a természetvédelmi expedíció, amelyben Görögországban, Romániában és Albániában végeznek megfigyeléseket magyar kutatók a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület szervezésében.

A program célja felmérni, hogy a nyugat-balkáni régiónak mekkora szerepe van a (Magyarországról és a Duna-delta vidékéről érkező) fülemülesitke állományok vonulásában és telelésében – olvasható a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület közleményében.

Az expedíció során a szakemberek október 1. és november 12. között a romániai Duna-deltában, a görögországi Amvrakikosban és az albániai Orikumban végeznek megfigyeléseket és gyűrűznek madarakat. A közlemény szerint az expedíció közvetlenül hozzájárulhat a faj egyedszámcsökkenésének megállításához, az élőhelyek oltalom alá helyezéséhez és ezen keresztül a vizes élőhelyek biológiai diverzitásának megőrzéséhez.

A fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon) egy ritka és különleges nádiposzáta faj. A többi nádi poszátával ellentétben nem megy a Szaharán túlra, hanem a Mediterráneumban tölti a telet. Az énekesmadár érzékenysége miatt hamar reagál az élőhelyi változásokra. A fülemülesitke vonulásának felmérése, valamint a vonulási útvonalakon található vizes élőhelyek állapotának feltérképezése már 20 éve zajlik folyamatosan a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület kiemelt projektjeként, melynek hazai bázisa a Kiskunsági Nemzeti Park területén található Kolon-tavi Madárvárta.

Az elmúlt években a feltételezett balkáni vonulási utakon egyre délebbre jutottak a kutatásban önkéntes alapon résztvevő szakemberek.
A korábban végzett felmérések eredményei hozzájárultak a vándorlás szempontjából kulcsfontosságú vizes élőhelyek védetté nyilvánításához Albániában és Montenegróban is. A mostani expedíció célja bizonyítani, hogy a Duna-delta vidékéről is nagy számú madárpopuláció érkezik a görögországi Amvrakikos-öbölbe, így a terület kiemelt jelentőséggel bír a faj megóvása szempontjából.

fülemülesitke Acrocephalus melanopogon

A tudományos és természetvédelmi célú kutatás mellett az expedíciókon fontos a helyi egyesületekkel, természetvédelmi szervekkel való együttműködés is. Így a romániai Duna-deltában dolgozó magyar csapatok besegítenek az ottani kollégák gyűrűzőállomásának munkájába, Orikumban pedig közös bemutató gyűrűzéseket szerveznek az Albanian Ornithological Societyvel.

Németh Ákos, az expedíció vezetője 20 éve követi nyomon a fülemülesitke állományváltozását, melynek egyedszámcsökkenése évről évre gyorsabb. Ezen tendencia megállításához a költő és telelő területek megóvása egyaránt fontos – emelték ki a közleményben.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás