A kea sokszor került összetűzésbe az új-zélandi emberi közösségekkel. A pajkos és kíváncsi madarak gyakran támadják meg a hegyekbe látogatók autóinak ablaktörlőit, fosztogatják a turisták táskáit, a gazdákat pedig a juhok megtámadásával haragítják magukra.
Egy új kutatás szerint Új-Zéland híres papagájfaja, a kea az egész szigetországban bárhol kitűnően megélhetne, de feltehetően az emberek elől költözött a hegyekbe. A kea a világ egyetlen alpesi papagájfaja, az egyik legintelligensebb madárnak tartják.
A veszélyeztetett faj a kutatók szerint jól alkalmazkodik, és ez a tulajdonsága segíthet neki átvészelni a klímaváltozást is. A kea a kutatók szerint egykor egész Új-Zélandon elterjedt volt. Ezt fosszilis maradványok analízisével és DNS-szekvenálással is igazolták. Jelenleg viszont magashegyi papagájként ismerjük. A tudósok úgy vélik, ez a veszélyeztetett madár számára mentőöv is lehet, mivel így jobban képes túlélni az élőhelye elvesztését, valamint a megnövekedett konkurenciát – ismertette a kutatást a The Guardian.
Az alpesi környezethez alkalmazkodó állatok, köztük a kea különösen sebezhetővé válhatnak a klímaváltozás miatt, ugyanis ahogy a bolygó felmelegszik, a magashegyi környezetbe a versenyképesebb alföldi fajok nyomulnak be. Egy európai kutatás szerint például az olasz Alpokban a gleccsereken vizsgált fajok akár 22 százaléka is eltűnne a gleccserek elolvadásával. Az Otago Egyetem kutatói a kea és a hozzá hasonló, erdőkben élő papagájok genomját összevetve azt találták, hogy a magashegyi élet miatt nem alakult ki különösebb változás a keában. Következtetésük szerint a kea bárhol megélhet, és azért költözött a magas hegyekbe, mert például el akarta kerülni a mélyebben fekvő, ember által formált vidékeket.
Michael Knapp, a Molecular Ecology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik vezető szerzője is azt hangsúlyozta, hogy a kea a tengerszinttől a magas hegyekig mindenhol élhetne. Ugyanakkor úgy vélte, még mindig spekulatív az elképzelés, amely szerint a kea kifejezetten azért költözött volna a hegyekbe, hogy elkerülje az embereket, és nincs elég információ ahhoz, hogy ok-okozati összefüggést lehessen megállapítani az emberi települések terjeszkedése és a madarak hegyvidéki övezetekbe költözése között.
Viszont mivel a kea fizikailag képes volt különböző élőhelyeken fennmaradni, érdemes átgondolni, mi különbözteti meg a magashegyi élőhelyet az új-zélandi alacsonyabb fekvésű nyílt élőhelyektől. Felvetődik, hogy lent, ahol mezőgazdasági termelés folyik, jellemzőbb az emberi hatás.
A kea sokszor került összetűzésbe az új-zélandi emberi közösségekkel. A lap felidézte, hogy a különösen intelligens, pajkos és kíváncsi faj arról is hírhedté vált, hogy előszeretettel támadja meg a hegyekbe látogatók autóinak ablaktörlőit. De azért is cikkeztek róluk, mert turisták táskáiból vittek el dolgokat. A gazdákat pedig a juhok megtámadásával haragították magukra. Az 1970-es évekig irtásukat a kormány is támogatta, ez idő alatt mintegy százezer keát öltek meg. Az új-zélandi természetvédelmi hivatal szerint a kea manapság országosan védett, mindössze 3000-7000 példány maradt belőle. A több mint 40 centiméter hosszú testű madár tollai barnás, olajzöld és narancssárga színűek, a csőre pedig ívelt, szürkés barna. Mindenevő, főként gyökerekkel, levelekkel, bogyókkal és rovarokkal táplálkozik.
