A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: MME

A ragadozómadár-mérgezések elleni harcban 2013 óta kiemelt szerepet játszik az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége. Hét év alatt több mint ezer terepi keresésben vettek részt és 454 mérgezéssel kapcsolatos bizonyíték megtalálásával segítették a bűncselekmények felderítését.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei 2021 februárjában publikáltak a Journal of Vertebrate Biology nevű nemzetközi tudományos folyóiratban a „Keresőkutyák használata Magyarországon az illegális peszticid-mérgezések felderítésében” címmel egy cikket, amely első ízben mutatja be tudományos részletességgel a kutyás egység elmúlt hét évének eredményeit és azt, hogy a keresőkutyák mennyire hatékonyak a tetemek felkutatásában. Az MME sajtóhíre ennek a tudományos publikációnak a kivonata.

Carlo és Falco büszkén pózolnak egy helyszínelés során talált bizonyítékokkal (Fotó: Deák Gábor).

Gondatlanságból vagy szándékosan

A kétezres évek elejétől kezdve Magyarországon jelentősen nőtt a ragadozókat ért mérgezések száma, különösen igaz ez a fokozottan védett parlagi sas esetében. A hazai egyedszámhoz viszonyítva – a rétisas mellett – ennél a fajnál az egyik legnagyobb arányú a mérgezések okozta pusztulás. A parlagi sas globálisan veszélyeztetett faj, világállománya csupán néhány ezer párra tehető. Az Európai Unión belül Magyarországon található a legnagyobb állomány, így a mérgezések által okozott pusztulás jelentősen veszélyezteti a faj védelmi helyzetét. A ragadozómadár-mérgezések egy része engedélyezett rágcsálóirtószerek nem megfelelő használatából ered, a másik csoportot azonban olyan, nem engedélyezett, illetve betiltott szerek illegális alkalmazása jelenti, amelyeket kifejezetten a „nemkívánatos” ragadozóknak szánnak.

Egy egység, három kutya

A mérgezéses esetek felderítését hét éve segíti az MME – a Helicon Life projekt keretében létrehozott – kutyás kereső egysége. Deák Gábor és kutyája, „Falco”, miután az Országos Rendőr-főkapitányság Dunakeszi Oktatási Központjában teljesítették a négy hónapos speciális kiképzést, 2013-ban kezdték meg a munkát. „Falco” kiképzése a drogkereső kutyákhoz hasonló módszerekkel folyt, csak kábítószer helyett az elhullott állati tetemeket és a leggyakrabban használt mérgeket kellett megtalálnia. Időközben két másik kutya is csatlakozott az egységhez, 2017-ben a „Carlo” nevű belga juhászkutya és 2020-ban „Hella”, a németjuhász.

 

Gálos Anna, Deák Gábor, Samu, Carlo, és Falco

Öt országban több mint ezer keresés

Magyarország európai összehasonlításban is az elsők között jár a méreggel történt szándékos ragadozómadár-pusztítások számában. Az elmúlt évek tapasztalatai és adatai azt mutatják, hogy a mérgezéses esetek felderítésében a keresőkutyák kimagasló eredményeket érnek el. 2013-as indulásuk óta 2020 augusztusáig a méreg- és tetemkereső kutyás egység öt országban 1083 keresésben vett részt, ennek során 329 mérgezett állatot 120 mérgezett csalétket és 5 kirakott mérget talált.  A mérgezett állatok 15 madár- és 9 emlősfajhoz tartoztak, köztük 13 védett és 2 globálisan veszélyeztetett faj is volt. A keresőkutyás egység az emberi felmérőkhöz képest jelentősen nagyobb arányban járt sikerrel a bizonyítékok felkutatásában. A mérgezett csalétkeket 80%-ban kizárólag az egységnek sikerült megtalálnia, ezzel megakadályozva, hogy azok a táplálékláncba kerülve még több élőlény pusztulását okozzák.

A legtöbb szándékos mérgezést az Európai Unióban már 2008-ban betiltott karbofurán tartalmú növényvédő szerek okozzák. Bár a kutyákat a két leggyakoribb méreg keresésére képezték ki, az általuk megtalált tetemekben és csalétkekben a laboratóriumi vizsgálatok további hét különböző méreganyagot mutattak ki.

A legtöbb mérgezés kora tavasszal történik

A mérgezések az ország minden részében előfordulnak, de az esetek többsége az alföldi agrárterületekhez kötődik, leggyakrabban február és április között. Ez a kora tavaszi csúcs egybeesik a vadászok által végzett ragadozógyérítések fő időszakával. A kutyák és gazdájuk nemcsak itthon, de hivatalos megkeresések nyomán Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban és Szerbiában is segítette a rendőri szervek munkáját. Az MME a mérgezések mellett egyéb vadállatok ellen elkövetett bűnesetek felkutatását is segíti. Deák Gábor és kutyái több esetben illegálisan lelőtt állatok – többek között egerészölyv, héja, holló, farkas – tetemét találták meg, egy esetben pedig egy illegális vadászat során elejtett vadmacskát kutattak fel.

A tetemek mintegy kétharmadát, így 50 madarat és emlőst, valamint 9 mérgezett csalétket ’Falco’ (németjuhász) és ’Carlo’ (belgajuhász) segítségével az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége találta meg (Fotó: Deák Gábor)

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a kutyás egység kulcsfontosságú szerepet játszik a gerinces állatok ellen elkövetett mérgezések felderítésében. A parlagi sasok különösen gyakran esnek mérgezés áldozatául, így abban, hogy a hazai populáció ennek ellenére néhány éves stagnálás után újra növekedésnek indult, nagy szerepe van a keresőkutyás egység munkájának.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás