A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Már évi 2 százalékos energiaár-emelkedés esetén megéri hitelből felújítani a lakást, ha nagyobb lesz az áremelkedés, akkor pedig már jelentősebb haszonhoz juthat a tulajdonos.

Egy átlagos családi ház komplex energetikai felújítása 3-3,5 millió forintba kerül. Ez az ablakok és a külső ajtók cseréjét, a falak és a födém hőszigetelését, valamint a fűtés felújítását foglalja magába, esetleg belefér még egy kisebb napkollektoros vízmelegítő felszerelése is.
Egy ilyen beruházás hitelből – legalább is középtávon – akkor éri meg, ha a havi megtakarítás kiadja a hitel havi törlesztő részletét.
Az OTP Lakástakarék 3,4 millió forintos szerződéses összeggel kalkulál, vagyis ennyi a befizetés, az állami támogatás és a felveendő hitel összege, a futamidő pedig 12 év.

A tulajdonos a 3,4 millió forintot fordítja a háza felújítására, és ennek eredményeként felére, 40 ezerről 20 ezer forintra csökken a havi fűtési költsége. Az első 5 évben a havi fizetési kötelezettség a lecsökkent – havi 20 ezer forintos – fűtési költségből és a lakástakarék 18.500 forintos befizetéséből áll. Vagyis a tulajdonos havi 1.500 forintot nyer a felújításon az első öt évben. A 6-12. években viszont havi 49 ezer forintra növekszik – a lakástakarék hiteltörlesztése miatt – a havi kötelezettsége. Ez havi 9 ezer forint többlet ahhoz képest, mintha nem újította volna fel a házát, és a 40 ezer forintos rezsit fizetné továbbra is.

A 12 évre számolt 660 ezer forintos fizetési többlet azonban már évi 2 százalékos energia áremelkedésnél is lenullázódik. Ha a következő 12 évben évi 4 százalékkal növekszik az energia ára, akkor havi 5.400, míg a 6 százalékos áremelkedésnél havi 11.500 forint megtakarítást jelent a ház komplex felújítása.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás