Hirdetés
Forrás: nepszava.hu

A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték. A Népszava szerint az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást a kormányhivatal egyik vezető beosztású tisztviselője ellen, aki a gyanú szerint „előnyért megszegte hivatali kötelességét”.

Az ügyészség „üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt” indított nyomozást – közölte a lappal Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Népszava arról is ír, hogy a nyomozóhatóság az eddigi eljárásban négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként, és a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte valamennyi gyanúsított letartóztatását. További adatot azonban a büntetőeljárás eredményessége érdekében nem közöltek.

A lap feleleveníti, hogy a Tarnai Richárd vezette Pest Megyei Kormányhivatal több nagy állami beruházás engedélyezési eljárásában is részt vesz, miután az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség megszűnésével rájuk bízták a másodfokú környezetvédelmi feladatokat. A közigazgatási szervezetrendszer átalakításakor pedig a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalát jelölték ki Budapest természetvédelmi hatóságaként.

Népszava szerint az egyes fakivágási ügyek a fővárosi kormányhivatalhoz, azon belül is a Kosztyu Anikó vezette építésügyi főosztályhoz kerülnek. Ő adta ki a fakivágásra vonatkozó engedélyt például a Kossuth térre, a Dagály uszodára, a Városligetre és az Orczy-parkra is. Emellett Kosztyu Anikó és Tarnai Richárd párosára bízták a múzeumi negyed engedélyezését is.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott 2015 Illatos út hulladékfelszámolás MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tarnai Richárd 2017-ben a természetvédelmi feladatok főfelügyelőségtől való átvételekor külön kiemelte a Liget-projektet és a Paks II. építését, amelyek esetében nekik kell lebonyolítani egyes hatósági eljárásokat. A Liget-projekttel szerinte „jól jár a város, és az emberek is”. A határozatok ellen keresetet jegyző ügyvéd viszont úgy látja, hogy a hatóság „ kitöltetlen csekket adott a beruházónak arra, hogy érdemi, lényegi környezeti hatások vizsgálata nélkül valósíthasson meg komoly beruházásokat”. De Tarnai által felügyelt hivatal dönt az Orbán kormány által kiemelt beruházássá tett kiskunlacházi kavicsbánya nyitásokról is.

Tarnai Richárd nem rejti véka alá politikai nézeteit. A 2019-es önkormányzati választások előtt azt írta ki Facebook-oldalára: „Nem bízhatjuk azokra a jövőt, akik egyszer már tönkretették az országot! (…) Most vasárnap szavazzunk a Fidesz jelöltjeire! A választások után pedig egy ”véletlenül arra bóklászó műtősfiúhoz” hasonlította a frissen főpolgármesterré választott Karácsony Gergelyt a Magyar Nemzetben megjelent írásában, aki „mögött Gyurcsány Ferenc elégedett, a trezor kulcsát éppen megkaparintó, kiérdemesült kasszafúró mosolyával nyugtázza a helyzetet, vagyis azt, hogy ki is tette rá a kezét Budapestre.”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás