Hirdetés
greenfo/MTI

Vidéken nagyobb probléma az elhízás, mint a városokban. Ráadásul a vidéken élők jobban is híztak a vizsgált három évtizedben. De világszerte egyre kövérebb a lakosság, ezt állapították meg brit tudósok.

Gyorsabb ütemben terjed az elhízás a falusias területeken élők, mint a városi lakosság körében – derült ki egy új tanulmányból, amely az emberek testtömegindexének globális változásait vizsgálta az elmúlt több mint három évtizedben. A tanulmánynak az eredményei rácáfolnak arra a széles körben elfogadott nézetre, amely szerint a globális elhízás vezető oka az, hogy egyre több ember él városi környezetben – mondta Majid Ezzati, a londoni Imperial College professzora, a tanulmány egyik vezetője.

A Nature című folyóiratban publikált tanulmány készítői nagyjából 112 millió felnőtt ember testtömegindexét – a testmagasságból és testtömegből kiszámított érték (BMI) – vizsgálták 1985 és 2017 között. Az eredmények szerint a vizsgált időszakban a nők BMI-értéke átlagosan 2 ponttal, a férfiaké 2,2 ponttal nőtt világszerte, ami 5-6 kilogramm testsúlynövekedést jelent. Ennek a globális növekedésnek több mint a fele a vidéki területeken élők BMI értékének emelkedése számlájára írható. Az elmúlt 33 évben ugyanis a vidéken élő nők és férfiak BMI értéke átlagosan 2,1 ponttal, míg a városban élő nőké 1,3 ponttal, a férfiaké 1,6 ponttal nőtt.

A kutatók rámutattak, hogy 1985-ben a városokban élő felnőtt férfiak és nők BMI értéke magasabb volt, mint a vidéken élőké a vizsgált országok több mint háromnegyedében. Harminc évvel később azonban, a különbség drasztikusan lecsökkent vagy akár meg is fordultak a mutatók sok országban. A kutatók szerint ennek az lehet az oka, hogy a vidéki területeken élőknek bizonyos hátrányokkal kell szembenézniük, mint például az alacsonyabb jövedelem és oktatási szint, az egészséges élelmiszerekhez való korlátozott és drága hozzáférés, valamint a kevesebb sportolási lehetőség.

Ezzati szerint a közegészségügyet érintő eszmecserék gyakran a városi lét negatív oldalaira fókuszálnak, a mostani tanulmány azonban azt mutatja be, hogy ez sok szempontból téves gondolkodás, hiszen a városi létnek vannak bizonyos előnyei is. “A városok rengeteg lehetőséget kínálnak a megfelelő táplálkozásra, a testmozgásra és a kikapcsolódásra, és összességében az egészségi állapot javítására” – jegyezte meg.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás