A tél végének közeledtét, a tavasz eljövetelének ígéretét Közép-Európa népei számára a lágyszárú növények közül elsősorban a hóvirág nyílása jelzi, jelképezi. Mai, modern időnk írott és villanysajtója is e virág első megjelenésének szenzációjával jelentkezik ez idő tájt. Pedig él a természetnek egy másik – igaz, sokkal ritkább – növényi éke is térségünkben, amelynek virítása gyakran hetekkel megelőzi a kikeleti hóvirágét. Ez a hunyorfélék családjába tartozó növényke többnyire már januári életjelével, a hó alól is kinyílva várja az – amarilliszfélék családját képviselő – inkább februári tavaszhírnök hóvirágot. Erre utalnak a kikeletnyitó téltemető (Eranthis hyemalis (L.) Salisb.) hivatalosan használt és népies magyar nevei (pl. téli hunyor, télike) is. Tudományos elnevezésének első tagja a görög e(a)r = tavasz és anthos = virág, a második a latin hyemalis = téli jelentésű.
Mindössze 5–10(–15) cm magas, gumós tövével földben telelő, ún. geofiton életformájú növény. Szára egyvirágú. Három gallérozó levele fölötti gömbös bimbójú, kinyílva szétterülő, sziromnak látszó aranysárga csészelevelei és a porzótáj közötti sárgászöld kis szirmok zacskószerű mézfejtőkké, ún. nektáriumokká alakultak, amelyek elősegítik a rovarok általi megporzást. Virágai este, és borult, hűvös időben becsukódnak. Gömbölyded magvakat érlelő csoportos termése tüszőcsokrot alkot. A virágzás után gyorsan beérő és kicsírázó, apró magvait főként hangyák terjesztik. A kitavaszodás utáni termésérlelést követően a növény föld feletti részei elhalnak, s az évszak végére eltűnnek; hajtásgumója a következő év elejéig a földben rejtőzik.
Téltemetés
A téltemető (Eranthis) nemzetség két fajának hazája Dél-Európa, illetve Kisázsia (kisázsiai téltemető, E. cilicica Schott), további haté pedig Kelet-Ázsia. A kikeletnyitó téltemető (E. hyemalis) Délkelet-Franciaországtól Bulgáriáig őshonos; Nyugat- és Közép-Európában, így a Kárpát-medencében viszont ember (talán már a rómaiak?) által bevitt jövevény- (adventív) növény. Egyesek szerint a kolostorok kertjeiből vadulhatott ki a középkorban. Mivel gumója mérgező alkaloidokat is tartalmaz, az ókorban és a középkorban skorpiók elleni szerként, sőt farkasok elpusztítására is alkalmazták.
Magyarországon – talán a törökök révén – a XVII. századtól ültették, különösen nagyobb parkokba, kastélykertekbe, ahol s ahonnan kilépve több helyen meghonosodott, így mediterrán flóraelemként jó ideje a hazai növényvilág teljes értékű fajának tekintjük. Elsősorban üde-nyirkos, meszes, laza talajú gyertyános- és cseres-tölgyesekben, valamint magasabb ártéri, ún. tölgy-kőris-szil ligeterdőkben találkozhatunk vele. Összességében ritka növény; kisebb-nagyobb állományai természetszerű viszonyok közepette főleg a Dunántúlon jellemzők, míg arborétumokban, parkokban az ország számos helyéről ismerjük, Vas megyében is.
1982 óta egyike a néhány védett jövevény- (adventív) növényünknek (ilyen pl. a vetési konkoly is), egy tő eszmei értéke: 5000 forint. Ne bántsuk, hanem ott csodáljuk, ahol nő! Ha kertünkben is szeretnénk viszontlátni, a szaporítóanyagot csak engedélyezett kertészeti forgalomból szerezzük be. A kikeletnyitó és a kisázsiai téltemető itt látható, közel 100, 170 éves szárított-préselt, ún. herbáriumi példányai a Savaria Múzeum Természettudományi Osztályának gyűjteményéből valók, az élőnövény-képek pedig Herény–Senyefán készültek.
