A rovat kizárólagos támogatója

A vállalatok ereje nem kis mértékben a belső kommunikáció hatékonyságában rejlik. Éppen ezért elvárható, hogy a vezető és a beosztott között egy partnerek közötti, mindkét fél számára kielégítő kommunikáció épüljön fel. Persze ehhez szükséges, hogy mind a vezető, mind a beosztott képes és hajlandó legyen a nyílt problémamegoldásra.

Ideális esetben a beosztott az elfogadó fél, aki meghallgatja, mérlegeli és elfogadja a felsőbb érveket és döntést. Természetesen ugyanúgy megfogalmazhat észrevételeket és érveket a vezető irányába, aki egy jól működő kommunikáció esetében meghallgatja, megfontolja az érveket, és később döntést hoz az ügyben. Semmiképp sem siet, nem határoz érzelmi alapon és nem hagyja, hogy döntési helyzetbe kényszerítsék azelőtt, hogy dönteni szeretne. 

Nagyon gyakori probléma, hogy a beosztott nem ismeri a teljes helyzetet, ami fakadhat abból, hogy nincs elegendő tudása, végzettsége vagy éppen rálátása a dolgokra. Ebben az esetben a vezető feladata, hogy megvilágítsa a fontos pontokat előtte, és a megbeszéltek függvényében értékelje azokat, majd döntést hozzon. Nagyon fontos feladata még egyebek mellett, hogy felügyelje a feladat végrehajtását, és vállalja a felelősséget a döntésért. 

Mindennek a kulcsa az idő

Nagyon fontos, hogy egy jó vezető nem határoz indulatból, hangulatból, sem pedig önös érdekből. Ez azt jelenti, hogy bár meghallgatja az adott problémát, de nem engedi, hogy döntési helyzetbe kényszerítsék. Ilyenkor praktikus, ha a beosztottal másnapra egyeztet egy újabb beszélgetést, ameddig van ideje alaposan kielemezni a problémát és más szemszögből, akár a cég érdekeit nézve meghozni a döntését. Akár pozitív vagy negatív döntést hoz, azt a beosztottal minden esetben kíméletesen és empatikusan kell közölni, így elkerülhetőek a belső feszültségek. 

Kerülni kell a személyeskedő vagy éppen a beosztott számára hátrányos érveket, inkább hivatkozzon a törvényi előírásokra, jogszabályokra. Semmiképp nem szabad méltatni a munkaerő egyéni kvalitásait, azaz leépítésnél lehetőleg ne az legyen az indok, hogy mivel amúgy is hanyag dologzó, így szinte várható volt, hogy tőle búcsúzik a vállalat. 

Az is fontos, hogy igenis érzékeltesse a beosztottal, hogy figyel arra, hogy mikor és milyen helyzetben hozakodik elő az adott problémával. Azaz ha következetesen a folyosón szeretne azonnali választ kicsikarni, akkor inkább azt egy későbbi időpontban, az irodában érdemes megvitatni. 

Lehetőleg kerülni kell az olyan szavakat, amik alól nem lehet kibújni, mint az igen, a nem, a soha és a mindig. Ugyanilyen lényeges, hogy soha nem szabad közös frontot alkotni a beosztottal a céggel szemben. Ebben az esetben hitelességét veszti az egész, és a beosztott is rájön, hogy így kijátszható egymás ellen a két fél. Nem szabad ilyen fegyvert adni senkinek a kezébe.
Ha úgy érzi, hogy elakadt, kérjen segítséget, az Ispiro Consulting tapasztalata könnyen kisegíti a problémás helyzetből!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás