A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: merce.hu

December 2-án kezdődik a 25. ENSZ-konferencia a klímaváltozásról Madridban. A tizenegy naposra tervezett találkozón a Kiotói Egyezmény és a Párizsi Klímaegyezmény utóéletét, végrehajtását tárgyalják majd. Az ENSZ főtitkára szerint „teljességgel elégtelenek” az eddigi erőfeszítések.

A rendezvény előélete meglehetősen zajos volt, ha csak azt vesszük, hogy eredetileg Brazília lett volna a házigazda, de tavaly Jair Bolsonaro, az akkor frissen megválasztott szélsőjobboldali elnök „gazdasági okokra” hivatkozva visszavonta az ország ajánlatát.

Ezután Chile ajánlotta fel, hogy vendégül látja a konferenciát, de az ottani szociális jogokért folytatott zavargások miatt itt is kénytelenek voltak visszakozni, így került végül a spanyol fővárosba a klímatalálkozó.

A legutóbbi időkben nemzetközi aktivisták is nagy lendülettel készültek a találkozóra, figyelemfelhívásaik, sürgető üzeneteik globális méretű tüntetéssorozatokon, illetve az Amazonas őserdeiben tartott Alternatív Klímakonferencián  (Erdők Konferenciája – COP25) hangsúlyozódtak.

Ez utóbbin az Amazonas-medence Terra do Meio nevű régiójáig hajóztak többek között európai klímaaktivisták (Extinction Rebellion), illetve helyi és nemzetközi művészek, médiaszemélyiségek (például a Pussy Riot tagja, Nagyezsda Tolokonnyikova is), hogy ott őslakosokkal tárgyaljanak a szükséges lépésekről az erdők – és így a klíma – megóvásáért.

New York Times azonban beszámolt arról is, hogy maga az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, Antonio Guterres sem elégedett a globális erőfeszítésekkel a klímakatasztrófa elleni küzdelemben. A főtitkár szerint a világon eddig megtett lépések „teljességgel elégtelenek”, és fennáll a veszélye annak, hogy a felmelegedés lassan elér egy olyan pontra, ahonnan már „nincs visszaút.”

Ami továbbra is hiányzik, az a politikai akarat. Politikai akarat arra, hogy meglegyen az ára a szénnek. Politikai akarat arra, hogy leállítsák a fosszilis üzemanyagok állami támogatását. Politikai akarat arra, hogy leállítsák a szénerőművek építését 2020-tól kezdve. Politikai akarat arra, hogy a jövedelmi adókat szénadóra változtassák. A környezetszennyezést kellene adóztatni, nem az embereket.”

– nyilatkozta a főtitkár, aki egyben figyelmeztetett, hogy a klímaváltozásnak jelenleg is érezhető hatásai vannak, és „drámai következményei lesznek” emberre és más fajokra egyaránt.

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházi elnökének vezetésével egy 15 tagú delegáció érkezik majd az USÁ-ból is a konferenciára.

„Megtiszteltetés számomra, hogy elkísérhetek egy magasrangú kongresszusi delegációt Spanyolországba, hogy megküzdjünk korunk létünket fenyegető problémájával: a klímakrízissel.”– nyilatkozta Pelosi.

Mint ismeretes, Donald Trump november elején formálisan is megkezdte az Egyesült Államok kiléptetését a Párizsi Klímaegyezményből, Mike Pompeo külügyminiszter szerint azért, mert az „igazságtalanul nagy gazdasági terheket ró az amerikai munkásokra, vállalkozásokra és adófizetőkre.” Ennek ellenére Amerika továbbra is részt kíván venni a nemzetközi klímatalálkozókon, többek közt a COP25-ön is.

(AP News; The Guardian; The New York Times; The Hill alapján mérce.)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás